Ellentétes félidők meccsét játszotta a Vál és a Mány

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A les miatt meg nem adott gól sokba került a Mány számára.

A Mány tudósítója így fogalmazott:

“Vasárnap Válon játszott felnőtt csapatunk, a tavaszi 2. fordulóban. Egy masszív, télen minőségben sokat erősödő ellenfélhez látogattunk, akikkel évtizedek óta nagy rangadókat játszik csapatunk. Most sem volt ez másképpen, hiszen sok néző előtt, igazi futball-időben, hajtós, férfias, de picit idény eleji játékkal rukkoltak elő a csapatok.

Hasonlóan a múlt heti játékunkhoz, igyekeztünk masszív védekezésből, gyors támadásokat felépíteni, és lekontrollálni az ellenfél legerősebb csapatrészét, a középpályás sorukat. Ez az első félidőben jól működött, hiszen a Vál nem igazán tudta a gyors játékát játszani, mi többször odaértünk a hazai kapu elé, de rendre az utolsó mozzanatokba hiba csúszott, így sokáig 0-0 maradt az állás. Aztán a 22. percben, egy remek kiugratást a mányi Nagy Márkó, jó ütemben rúgott el a bal oldalon, és ezzel a pontos lövéssel megszereztük a vezetést, 1-0.

A szünetig sok helyzet már nem alakult ki, nagy csata zajlott a középpályán, a kapusoknak igazából nem volt szükségük bravúrokra. A félidő derekán könnyen megduplázhattuk volna az előnyünket, de Márkó ajtó-ablak helyzetben a nehezebb megoldást választotta, és a centerezés, gól helyett maradt a félidei egygólos mányi előny…

A második félidőben a Vál frissíteni tudott, hiszen az addig padon lévő Bajor a támadójátékot erősítve, beszállt a játékba. Feljebb jöttek a hazaiak, bár ebből profitálhattunk volna gyors kontrákkal, már sajnos csak a lábunkban maradt a gól.

Az 56. percben, egy jól megpattanó labdát Pintér, a hazaiak jobbhátvédje, remekül talált el, és védhetetlenül vágódott, jobb oldalról leadott lövése, Szabó Tomi kapujába. Ritka nagy gól, látványos találat volt, 1-1. Tíz perc elteltével pedig fordítottak a hazaiak, hiszen a csereként beállt Bajor Balázs fejelt egy beívelést a kapunkba, 2-1.

Az addigi jó védekezésünkből igyekeztünk feljebb tolódni, amolyan minden- mindegy alapon, de ezen a napon a szerencse faktorunk sem volt az egekben. Hajdú Máté szabadrúgása csattant a kapufán, a kipattanót Rimele Dave pofozta a váli kapuba, azonban Szücs játékvezető lesállásra hivatkozva érvénytelenítette a találatot.

Mentünk, akartunk, nyíltabb lett a mérkőzés, ami aztán a 83. percben végleg eldőlt, hiszen Zágoni Levente, a hazaiak addig is jól játszó csapatkapitánya, egy szerencsétlenül megpattanó szabadrúgással 3-1-re alakította az eredményt. Tomit megtréfálta a labda, de ilyen a kapussors, nem szabad rajta keseregni.

Összességében összeszedett, koncentrált volt a játékunk, alakuló csapatunk játékban és futómennyiségben is felvette a versenyt a bajnokság egyik legjobb csapatával. Azt gondolom, rászolgáltunk volna az egyik pontra, de az a kis plusz, ami múlt héten megvolt, ma hiányzott csapatunkból. De mivel építjük a házat, nem szabad megakadnunk, és az alapot csodálnunk, hanem már a falakat kell raknunk! Jó az irány, megvan a gyorsaság, a lendület, az alapképzettség, és a többi hiányzó elemet is a helyére rakjuk majd!

Remek példája a csapategységünk javulásának, hogy a helyi pizzériában a mányi csapat, majd a váli csapat is kivesézte a történteket, erősítve ezzel a közösségi szellemet, egymás elfogadását!

Gratulálunk a Sinkó Csabi vezette Vál csapatának a nehéz győzelemhez, kívánunk hasonló sikereket nekik a folytatásban!
Nekünk is halad az utunk tovább, céljaink változatlanok: egy nyerő típusú közösség kialakítása, amellyel a következő bajnokságban komolyan számolni kell. Meglesz, ígérjük!

Vasárnap, immáron Mányon, a Pátka elleni derbivel jelentkezünk! Várunk Benneteket szeretettel, legyünk minél többen, és segítsük csapatunkat győzelemhez! Hajrá Mány!”

Vál – Mány 3-1 (0-1)
Vál, vezette: Szűcs László

Vál: Marton – Pintér, Székely, Magyar, Szoboszlai, Kiss, Molnár (Bajor 46.), Zágoni, Jakab, Rada (Horváth Zs. 68.), Szarvas (Burián 89.). Vezetőedző: Sinkó Csaba
Mány: Szabó T. – Radovits, Csitári, Mohácsi, Rimele, Krómer, NAgy, Radovics, Hajdú, Mészáros (Szabó L. 56.), Radovits.

Gól: Pintér (56.), Bajor (68.), Zágoni (83.) illetve: Nagy (22.)

Forrás és fotó: Mányi TK Hivatalos Oldala (Facebook)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?