Elkezdődött az Alba Liga 2017-18-as szezonja!

Fejér megye, Kispályás bajnokság
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Szeptember végén megkezdődött Székesfehérvár városi kispályás bajnokságának furcsa, összevont első- és másodosztálya. Korábbi élmenők kaptak nagy pofonokat…

Új kiírás

Új struktúrával, rájátszással kerül lebonyolításra. Mint ismert, tavaly 6 csapat fejezte be a nem túl izgalmas első osztályt. Megmentendő őket és játéklehetőséget, meccseket biztosítandó összevonták e csapatokat a másodosztállyal. Így 3 darab 11-es csoport került kialakításra, hétfői, keddi, csütörtöki játéknapokkal. Az őszi forduló végén, mindegyik csoport első két helyezettje jut a rájátszásba, ahol azok két kört játszanak még egymással. A maradék 9 gárda pedig egy új fordulót kezd meg tavasszal, így döntve el a másodosztály címeit. Az alapötlet nem rossz, de lesznek nagy különbségek, mert már tavaly is volt a második vonal csapatai között.

A csoport

Az alap „A”-ba kapott besorolást a Sárépszer és a Fehrer a tavalyi első osztályból. Rögtön meg is kapták egymást a sorsolásnál. Döcögősen indult a mérkőzés, dadogott a labda. Látszott, hogy a parkettához szokott ez a két brigád. A technikai különbség végül is a Sárépszer mellett szólt, 4-0 után már ki is engedtek kicsit. Sárépszer – Fehrer Hungária 4-2

A II/A tavalyi bajnoka a Szépluck is ide került, úgyhogy gyengének nem nevezhető ez a csoport, főleg úgy, hogy a másik első Blackhill is itt van. És mit ad a sors, pont egymás ellen játszottak ma. A fiatalok feladták a leckét Meggyeséknek, sok futással és helyenként szép technikai megmozdulásokkal lepték meg ellenfelüket. 1-1-re áll a meccs, mikor rákapcsolt a Szépluck. 3-1-nél megtörni látszott a fiatalok lendülete, de egy gól visszahozta őket a meccsbe, amit egyenlítés is követett 3-3. Jöhetett volna a fordulat, a levegőben lógott egy újabb Blackhill gól, de Meggyes és Csuka góljai megnyugtatta a hazai szurkolókat. Ráadásul már csak pár perc volt hátra. Egy gólt megint találtak a fiatalok 5-4-re alakítva az állást. Ha innen meglett volna az egyenlítés, meg is érdemelték volna. De ki gondolta, hogy még két gól benne van a meccsben? Csak a kék-sárgák… FC Szépluck – Blackhill United 7-4

Évek óta nyerte a harmadosztályt a Fortuna. Végre arra az elhatározásra jutottak, hogy vállalják eggyel feljebb az indulást. Másodosztályú bemutatkozásuk jól sikerült, egy góllal verték a Renegate gárdáját.

A Szfinx simán hozta a három pontot a tartalékos Rolomester ellen (8-0), Iszak klasszikus mesterhármast ért el.

A Győztes Gólig magabiztosan verte az Öreg Sam-et 5-1-re.

Rolomester.hu – Szfinx Autósiskola 0-8
Fortuna FC – Renegate AC 4-3
Sárépszer Kft. – Fehrer Hungária 4-2
Győztes Gólig – Öreg Sam 5-1
FC Szépluck – Expanzió-Blackhill 7-4

B csoport

A B csoportban a Masterplast és a Homeopátia számít esélyesnek. Előbbi szabadnapos volt, utóbbi az Extrém csapatát verte 6-2-re. A Városgondnokság kapott gól nélkül hozta le a meccset, ahogy az I. FociDrukker Bajnokságban edződött Kutyaütők is. Az Albapark immár Kovács Krisztián és Grega Gábor nélkül vágott neki a szezonnak, de így is simán nyert az első körben. A Kontrák idén jobb lesz, mint amit tavaly mutatott, érdemes lesz figyelni a Videoton U19-es játékosára, Monori Norbertre, aki egymaga hatot lőtt a Spiki ellen.

Spiki – Kontrák 2-11
New Dream Team – Városgondnokság 0-4
Homeopátia – Extrem 6-2
Triád FC – Kutyaütők 0-2
Albapark – Silver-Plan Kft. 6-0

C csoport

A C csoport tűnik talán a legkiegyenlítettebbnek, itt az esélyes – a Bádogos – szintén szabadnapos volt az első játékhéten. Az Üzleti Liga mellett a városiban is elindult a Denso, és rögtön győzelemmel kezdtek Bakonyiék, ezt a Fehérvár Junior bánta. A Ság Építő meglepetésre nagyon kitömte Örsiék B-Team nevű csapatát. A harmadosztályból idén ide nevező, szebb napokat is megélt Blue Death a kékmezes Mástésztával kezdett. Szabó Antal és Lengyel Máté ellenállhatatlan volt, így a rutinosabb Tészta megmutatta, mi várhat ebben az évben Balang Györgyékre. Az erős Four Trans jó meccsen verte az Alba Csavart, míg a kör egyetlen döntetlenjét az Öreghegy játszotta a Csel-Szivel.

Fehérvár Junior – Denso 2-6
B-Team – Ság Építő 2-11
Blue Death – Mástészta 1-5
Four-Trans – Alba-Csavar 7-3
FC Csel-Szi – Öreghegy FC 1-1

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?