Dráma Martonvásáron: Kimaradt a 11-es a hajrában! Fotók!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Lajoskomárom kétgólos hátrányból egyenlített a Martonvásár ellen, a hajrá pedig további izgalmakat tartogatott.

A Martonvásár tudósítója így fogalmazott:

“Nehezen melegedtek be a hazaiak, így az első helyzet a vendégek előtt adódott, ám Végh Zalán lábbal védett. A félidő közepén mindkét kapu előtt szögletek jelentettek némi veszélyt, de nem volt szükség a kapusok bravúrjaira a góltalanság megőrzéséhez. A szünet előtt néhány perccel némileg váratlanul mégis előnybe kerültek a martoniak, a lajoskomáromi Hushegyi Csaba nézett el egy előreívelést, Molnár Attila pedig köszönte szépen a lehetőséget, megiramodott és kilőtte a jobb felső sarkot. A pihenő előtt még a vendégek lőhettek veszélyes helyről szabadrúgást, majd Vida Tamás fejelte el keresztbe a kapu előtt a labdát, de nem sikerült egyenlíteni.

A második félidő már izgalmasabb és jobb játékot hozott, és a Martonvásár növelni is tudta előnyét: az első gól szerzője, Molnár Attila ezúttal előkészítőként jeleskedett, Madaras Dávidnak csak az üres kapuba kellett lőnie a labdát. Úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, ám erről senki nem szólt a Lajoskomáromnak, akik két perc alatt egyenlítettek. Előbb Kókány Péter egy kontra után helyezett a jobb felsőbe, majd alig néhány másodperccel a középkezdés után Kövecses Imre 32 méterről bombázott a kapuba.

A Martonvásár játékosai kicsit összezavarodtak a gyorsan bekapott gólok hatására, a Lajoskomárom akár el is dönthette volna a meccset, ám a végső döfést nem tudták bevinni. Erre végül a hazaiaknak volt lehetősége, miután Molnár Attilát buktatta a büntetőterületen belül a lajoskomáromiak kapusa, ám Magyar Balázs gyatrán helyezett 11-esét hárította Boldog Zoltán, így maradt a döntetlen.”

Martonvásár - Lajoskomárom

kép 1 / 17

Martonvásár – Lajoskomárom 2-2 (1-0)
Martonvásár, vezette: Rózsa Á.

Martonvásár: Végh – Hernádi (Endrefalvi), Vörös F., Radics, Sinan (Madaras), Kanyó, Magyar B., Kovács D., Molnár A. (Cziklin), Szilágyi I., Cservenka. Vezetőedző: Patkós Csaba
Lajoskomárom: Boldog – Falvai, Nyitrai, Vida (Nyári), Borbás, Vései, Gergő (Fodor M.), Czéhmeiszter, Hushegyi, Kövecses, Kókány. Vezetőedző: Miskovicz Bálint

Gól: Molnár A. (41.), Madaras (61.) illetve: Kókány (66.). Kövecses (68.)

Forrás: Martonvásár Sport Klub Facebook
Tudósítás: Szupkai Gábor
Fotók: Gutyina Attila

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?