Dobogón az Ikarus, miután rangadót nyert a Gárdony ellen!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Hatpontos derbit rendeztek a Mezővári József Sportpályán, Székesfehérváron. A forduló előtt második Gárdony látogatott a negyedik Ikarus otthonába.

Nem sokat töltöttek tapogatózással a csapatok, hamar egymásnak estek. Ennek meg is lett az eredménye, Balogh Ádám révén a 8. percben egy hatalmas bombagóllal megszületett az első találat, előnybe került a Gárdony. A hazaiak felpörögtek, és a 11. percben egyenlítettek, Kummer beadása után Tóth Róbert volt eredményes. Bő tíz perccel később már a hazaiaknál volt az előny, miután Hart hasonlóan nagy gólt ragasztott, mint ellenfele tette a találkozó elején.

Ki hitte volna az első félidő közepén, hogy 2-1 marad a végeredmény, pedig így történt. Mindkét csapat előtt adódott gólszerzési esély, ám nem jól sáfárkodtak a lehetőségekkel a támadók. Az Ikarus maga mögé utasította győzelmével a Gárdonyt, és feljött a dobogó alsó fokára. A fehérváriak lemaradása egy pont a második Mórral szemben, és további egy bajnoki egység az éllovas Ercsi mögött, igaz, a listavezető egy meccsel kevesebbet játszott.

Szárnyal az Ikarus-Maroshegy - fotó: Ikarus-Maroshegy
Szárnyal az Ikarus-Maroshegy – fotó: Ikarus-Maroshegy

Október 7-én szombaton hatalmas rangadót rendeznek Ercsiben, ahová az immáron harmadik helyezett Ikarus-Maroshegy látogat. A Gárdony vasárnap lép pályára hazai pályán a Baracs ellen.

Ikarus-Maroshegy – Gárdony 2-1 (2-1)
Székesfehérvár, Mezővári József Sportpálya. Vezette: Altorjay Áron Gellért

Ikarus-Maroshegy: Skultéti A. – Kummer, Horváth Zs., Jámbor, Dopuda (Léki), Tóth R. (Gelencsér), Bencze J., Andróczi (Klémán), Farkas G., Hart (Kovács L.), Pongrácz.
Gárdony: Heim – Rodenbücher (Bogács), Kocsis D., Balogh Á., Berndt, Nagy Á. (Spánitz L.), Oláh (Ihász), Bernáth, Ambrus (Fukász), Klauz, Hanák. Vezetőedző: Balogh Zsolt.

Gól: Tóth R. (11.), Hart (22.) illetve: Balogh Á. (8.).

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?