Csányi szerint az amatőr szezonnak lőttek

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az MLSZ elnöke csak NB-s szinten lát esélyt a folytatásra.

Napról napra különböző találgatások látnak napvilágot, hogy folytatják-e a félbeszakított labdarúgó bajnokságokat, amióta kitört a koronavírus-járvány. Május 1-jén a Békés megyei hírportál, a BEOL arra a következtetésre jutott, hogy csak az NB-s bajnokságokat lehet folytatni.

“Az amatőr és utánpótlás-bajnokságokban fokozott a veszély, hiszen azokban több százezer ember érintett, másrészt képtelenség lenne záros határidőn belül befejezni a küzdelmeket, hiszen a profikkal ellentétben itt nem lehet szerda-szombati játékrendet kialakítani” – jelentette ki Csányi Sándor.

A bajnokságoknak jellemzően a felét játszották le Fejér megyében, bár néhol, mint például a Megye II-es Észak csoportban már a tavaszi szezont is megkezdték. Ennek ellenére az a legvalószínűbb fogatókönyv a pillanatnyi állapot szerint, hogy a megyei bajnokságokat sem felnőtt, sem utánpótlás szinten nem fogják befejezni. Az, hogy mi lesz a kispályás bajnokságokkal, kérdés, mivel ott csak pár forduló volt hátra, az is igaz ugyanakkor, a beltéri rendezvényeknek jóval nagyobb a kockázata.

Az edzéseket május 4-étől viszont már elkezdhetik az amatőr csapatok is, ám ennek nem mindenki örül.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?