Családi sportnap lesz Martonvásáron
A klub fennállása 95. évfordulóját ünnepli.
Nem túl jó eredménysorral zárta a 2023/2024-es szezont a Martonvásár. Az együttes 28 mérkőzésen mindössze 17 pontot szerzett. A 15 csapatos bajnokság 14. helyén zárt az együttes akkor.
A legutóbbi nyáron komoly változások zajlottak a csapat háza táján. Új edzőpárossal kezdte meg a felkészülést a komoly múlttal rendelkező klub. A Martonvásár az új szezont a vármegyei első osztályban kezdhette meg a körülmények szerencsés alakulásának köszönhetően.
Rendkívül biztatóan kezdtek a zöld-fehérek, hiszen az idénnyitón nyerni tudtak az újonc Adony vendégeként. Az első hazai mérkőzés nem egészen úgy alakult a Martonvásár számára, ahogyan remélték, hiszen a Sárbogárd mindhárom pontot elrabolta, ám bizakodásra adhatott okot, hogy Kenderesi Dávidék a véghajráig meccsben voltak az élcsapattal.
Az évad során a Martonvásár több nagyszerű győzelem mellett néhány komolyabb pofonba is beleszaladt. Emlékezetes mérkőzésen nyert például a zöld-fehér együttes a Sárbogárd vendégeként a tavasz elején, ugyanakkor a szezont egy 8-0-ás vereséggel zárta a rendkívül motivált Mór vendégeként. Végül a 40 egységet gyűjtő együttes a hetedik helyen zárta a pontvadászatot.
A klub ebben az évben megalapítása 95. évfordulóját ünnepli. Az esemény megünneplésére szombaton 14:00-tól kerül sor. A kapunyitást 14:30-tól a megnyitó követi, 15:00-tól pedig játékos sportprogramokkal várják az érdeklődőket. Lesz vízifoci, buborékfoci, lábtenisz, élő csocsó, foci biliárd, célbarúgás és ugrálóvár is.
A programokat 17:00-tól az ONIX akusztik koncertje zárja. A belépés az eseményre díjtalan. A programok ideje alatt ételt és italt is lehet vásárolni.
Nyitókép: FociDrukker.com