Borosüveg landolt a pályán Adonyban

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A szövetség meghozta az ítéletet az ügyben.

Az Adony tudósítója így írt az 5 perccel a vége előtt félbeszakadt Nagykarácsony elleni találkozóról a klub közösségi oldalán:

“A hétvégén erőre kapva az elmúlt 2 hét győzelme miatt, Nagykarácsony csapatát vártuk a pályára. Az első percekben kaptunk egy gólt amit a félidőig ledolgoztunk és még a vezetést is átvettük. 3-1 a félidei eredmény.

A második félidőben sok hibával játszottunk aminek meg is volt az eredménye először kapott az ellenfél egy 11-est, amit értékesítettek majd a messziről lőtt labda talált be a kapuba, amivel a vendégek felhozták a meccset 3-3-ra. A második félidőben a hazai szurkoló tábor nem megfelelőnek találta a játékvezetést aminek hangot is adtak. Véleményem szerint túlzásba is estek.

Majd ezt követően nemsokkal a mérkőzés vége előtt egy boros üveg landolt a pályán mely Takács István jóvoltából került oda amit a játékvezető a mérkőzés léfújásával jutalmazott.

Elgondolkodtam rajta milyen jogon és honnan veszi bárki is a bátorságot, hogy tárgyakat, üvegeket dobáljon be a pályára veszélyeztetve ezzel bárki testi épségét. Igazán nincs szükség, mert ezzel is gondot okoztok az egyesületnek és a játékosoknak is semmi szükség nincs a rendbontásra, sem arra, hogy mindenféle tárgyakat bedobáljatok a pályára. Mivel ez megtörtént ennek következménye lesz tudatom mindenkivel.

Kérlek benneteket, hogy ha kijöttök szurkolni az teljen jó hangulatban, keretek között, ez Megye II. szint.”

Azóta megszületett a fegyelmi tárgyalás eredménye:

“Megvan a fegyelmi tárgyalás eredménye és azt kell mondanom elég pozitívan jöttünk ki belőle. A konklúzió ami a klubbot érinti: marad a pályán elért 3-3-as eredmény így jóvá írnak 1 pontot, illetve 2 hazai meccsre kapunk szövetségi ellenőrt.

Tehát vasárnap gond nélkül játszhatunk hazai pályán a megszokott módon. Gyertek, szurkoljatok a biztatás mindig jól jön!”

Adony – Nagykarácsony 3-3 (3-1)
Adony, vezette: Bécs Krisztina

Adony: Hamar – Budai, Kovács J. (Tatár), Fábián (Vászon Zs.), Bere (Csucsi), Vukaljovics (Vászon G.), Szántó P., Erdei, Kőkuti, Hegedűs, Nebucz.
Nagykarácsony: Kovács D. D. – Jeney, Tábi, Simon, Wadolowski, Boros (Varga), Szabó M., Fekete, Kovács R., Mohácsi, Killer P. Vezetőedző: Mergl István

Gól: Fábián (7.), Erdei (11.), Szántó (21.) illetve: Boros (2., 53., 55., a második 11-es)

Forrás: Adonyi foci-VSK (Facebook)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?