Bajnoki címre készül a Bicske: Összejöhet 25 év után?

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Hosszú idő után ismét kijelenthető, hogy a Bicske a bajnokság egyik, ha nem a legfőbb esélyese. Az új igazolásokkal képes lesz valaki megállítani a kék-sárgákat?

“Utoljára 1993-ban nyerte meg a Bicskei TC a fejér megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságot. Az azt követő NB III-as szereplés után liftezésekkel tarkított időszak következett a klub életében, hiszen egy 2005-ös ezüstérem után , közepes éveket követően a 2010-es ezüst – felkérésre – már újabb NB III-as korszakot eredményezett. Két kifejezetten jó helyezés után kiesés, majd 2015 tavaszát már a megyei I. osztály sereghajtójaként zárták a bicskeiek.

A bennmaradás csak felkérésre valósult meg és a gyatra ősz után, Tessely Zoltán frissen megválasztott elnök irányításával sikerült rendezni a sorokat 2016 tavaszán. A 2017-es ezüst után már egyértelmű célként fogalmazódott meg a bajnoki cím, a Móri Tamás játékosedző vezette alakulat kellően erős játékoskerettel rendelkezik, tele rutinos “rókákkal”. A sporttelep felújítás miatt ősszel végig idegenben játszva is sikerült olyan mérleggel zárni, amely esélyt ad a bajnoki címért zajló versenyben. A hátrány 2-2 pont az acélos Gárdonnyal és Mórral szemben, míg 6 pont a listavezető Ikarus-Maroshegy mögött.

Bizakodásra adhat okot, hogy a meglepetéscsapat egyetlen vereségét éppen a BTC mérte rá egy elsöprő fehérvári 7-2-vel. További előny lehet – ahogy ősszel kifejezetten hátrány volt a folyamatos utazás – az állandó hazai helyszín, a szurkolók által remélhetőleg igazi katlanná, oroszlánbarlanggá varázsolt Kerecsendi Kiss Márton utcai pálya. Ezzel kapcsolatban már most megértését, sőt támogatását kérjük a közeli lakótelep lakóinak. Bizony ezen a tavaszon minden vasárnap lesz némi “hangzavar” a közelben…

A téli szünetben posztra igazolva igyekezett a játékoskereten változtatni a klubvezetés. Távozott Máté Dávid a PAFC III-hoz, Molnár Attila Martonvásárra, Rigó Gábor az ausztriai SV Siglebhez és Lengyel Gábor magánéletbeli okok miatt abbahagyta a játékot. A klubvezetés ezúton is köszöni a távozóknak a klubért tett szolgálataikat. Két fiatal, 21 éves labdarúgóval erősített a BTC. Solt Pál (címlapfotónkon balra) az Újbudai FC-től érkezett, jobbhátvéd a kedvenc posztja. Honvéd-nevelés, de később megfordult Újpesten, Soroksáron, Turán és Budafokon is. Az NB III-at és magasabb osztályú utánpótlás bajnokságokat is megjárt játékos gyorsan beépült a csapatba.

A Bicske új igazolásokkal száll harcba a bajnoki címért - fotó: 2060.blog.hu
A Bicske Dombai Dáviddal (jobbra) száll harcba a bajnoki címért – fotó: 2060.blog.hu

Dombai Dávid csatárként érkezett Tápiószecsőről, ő soroksári nevelés, majd később a futsalozás mellett Tökölön és Vecséses is játszott. Fiatal kora ellenére 440 tétmérkőzés van a lábában, ezeken 237 gólt szerzett. A felkészülési meccseken is rendre betalált, gólpasszokat adott, hatékony segítség lehet a személye a gólgazdag támadójátékhoz. Érdekesség, hogy bár a két játékos egy időben csapattárs volt Soroksáron, most karrierjük bicskei állomása hozta őket újra össze.

Minden futballra éhes szurkolót várunk szeretettel vasárnap 15.00 órakor az új műfüves pályán a BTC-Tordas idénnyító bajnokira! Előtte ráhangolódásként 12.30-tól BTC-Ercsi Kinizsi ifjúsági mérkőzés.”

Forrás: 2060.blog.hu

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?