Bajnok a Nagyvenyim!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Kisapostagon aratott győzelemmel biztosította be végső elsőségét a Nagyvenyim.

Az utolsó játékhéten Kisapostagra látogatott az éllovas Nagyvenyim, amely győzelmi kényszerrel lépett pályára. A venyimiek közvetlen riválisa, a DUFK ugyanis borítékolható volt, hogy legyűri az Alapot.

Ennek szellemében már bő negyed órát követően vezetett a Nagyvenyim Freud Krisztián találatával. A szünetig az eredmény nem változott, majd Varga Csaba góljával kettőre nőtt a venyimiek előnye egy órányi játékot követően.

Fodor Szabolcs szépítésének betudhatóan szoros lett a meccs 10 perc erejéig, aztán 2 perccel a lefújás előtt érkezett Szabó Kristóf, s eldöntötte a három pont, ezzel együtt a bajnoki cím sorsát.

A Nagyvenyimet tavasszal csak a bronzérmes Dég tudta legyőzni, így méltán szerezte meg az első helyet Horváth Csaba együttese.

Kisapostag – Nagyvenyim 1-3 (0-1)
Kisapostag, vezette: Piros László

Kisapostag: Hegedűs S. – Dénes, Volf, Fodor, Pék, Fürj, Oláh, Kiss T., Szőcs (Löttős 80.), Csima, Törjék.
Nagyvenyim: Gregorich – Lengyel, Kovács A. (Rakonczai 72.), Pulai, Szabó G. (Csizmadia 87.), Varga Cs, Szabó K., Sárai, Bata (Vajai 87.), Ürmös, Freud. Vezetőedző: Horváth Csaba

Gól: Fodor (79.) illetve: Freud (17.), Varga Cs. (61.), Szabó K. (88.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?