Az LMSK elhappolta a pontokat Abáról
Kétszer is egyenlített az Aba, mégsem tudott pontot szerezni a Lepsény ellen.
Az LMSK tudósítója így fogalmazott:
“Az elmúlt években valljuk be, nem győzni jártunk Abára, és most sem számíthattunk könnyű meccsre. Három pontért érkeztünk és ezért mindent meg fogunk tenni, ez volt a fogadalom az öltözőben a csapat részéről.
Komoly szándékunkat már a mérkőzés elején láthatták vendéglátóink, amikor Horváth távoli lövése a felsőlécen csattant. Nem sokkal ezután Nyikos is telibe találta a kapufát. Negyed óra telt el a meccsből és megszereztük a vezetést. Egy kapu előtti kavarodásban Mocher eszmélt legelőször és gurította hálóba a labdát (0-1). Jól reagált erre a hazai csapat mert ezután nyomás alá helyezett bennünket és futószalagon alakította ki a helyzeteket. Ez az igyekezetük 23. percben góllá is érett (1-1). A szünetig mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, de az Aba lehetett bosszúsabb mert az ő nevük mellett szerepelt a több ‘kihagyott ziccert jelölő’ strigula.
A második játékrész 53. percében Horváth hagyta faképnél a védőjét, és a tizenhatoson kívülről lőtt szépségdíjas gólt (1-2). Nem sokáig tudhattuk magunkénak a vezetést. Hat perc múlva megint egalizálni tudott a hazai csapat (2-2). Ez a találat alaposan feltüzelte vendéglátónkat, ugyanakkor minket megfogott. Meleg perceket éltünk át. Az Aba támadott, mi védekeztünk. A 83. minutumban mégis megszereztük a vezetést. László lövése egy hazai védőn megpattant és a kapuban kötött ki (2-3). Ellenfelünk a hátralevő percekben mindent megtett az egyenlítésért, de ezen a napon sikerült az utolsó pillanatig koncentrálni, így az eredmény nem változott a hármas sípszóig.
Abán most azt mondják biztos, hogy nem igazságos ez a játék. Nem mindig, ezt tudjuk mi is. Viszont egy meccset ekkora nyomás alatt végigjátszani sem egyszerű. Ennek ellenére három gólt szereztük, ez viszont csapatunk erejét bizonyítja.
Értékes három pont egy élvezetes és fordulatos meccsen. Értékes, mert hogy pár csapat meg fog izzadni az Aba ellen az borítékolható.”
Aba Sárvíz – LMSK 2-3 (1-1)
Vezette: Kovács Tamás
Aba Sárvíz: Denke B. – Mészáros Sz., Denke O., Pákozdi, Lakk, Glócz Z., Madácsi, Glócz H., Réti R., Esze T., Réti G. (Esze Z.). Vezetőedző: Bor József Dezső
LMSK: Kovács Z. – Kovács I., Mátyás, Sütő, Horváth A., Mocher (Bagó), Balla, Lázár, Szipőcs, Baráth (Virág), Nyikos (László).
Gól: Madácsi (23.), Réti R. (58.) illetve: Mocher (18.), Horváth A. (52.), László (83.)