Az Iváncsa a Martonvásár elleni rangadót is megnyerte

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A kilencedik forduló után is 100%-os maradt a Megyei I. osztály címvédője, az Iváncsa. Az erősen tartalékos Martonvásár egy félideig bírta a listavezető presszióját.

A Martonvásár facebook oldalán a következő tudósítás olvasható:
“Tudtuk hogy nem mi vagyunk a mérkőzés eséjesei az idáig hibátlan Iváncsa ellen hiszen Bajor és Kanyó eltiltás miatt, míg Berczi, Cziklin, Szilágyi sérüléséből kifolyólag nem tudott rendelkezésünkre állni.

Szép számú közönség előtt kezdődött a találkozó, a vendégek léptek fel támadóbban de nem találták a védelmünk ellenszerét, sőt több helyzetünk is volt, a 30. percben Szabó bombája ment kevéssel a vendég kapu mellé.

A 49. percben Imrik 25 méterről végzett el egy szabadrúgást ami a szétnyíló sorfalban talált utat a kapunkba, 0-1.
Ezek után mi kezdtünk támadóbban fellépni, az amúgy nem sebezhetetlen vendég védelemnek akadtak meleg percei, az 55. percben egy szöglet után Radics ollózott kevéssel mellé. A 76. percben eldőlt a mérkőzés, amikor egy szöglet után lecsorgó labdát Fodor rúgott kapura, amibe még Nagy bele tudott piszkálni, de védeni már nem tudta, 0-2.

A hátralévő időben sem játszottunk alárendelt szerepet, a vendégeknek meg kellett szenvedni a 3 pontért. Gratulálunk csapatunknak a küzdelemért, tartalékosan is becsülettel helyt álltak a jóval nagyobb játékerőt képviselő listavezetővel szemben.”

Martonvásár – Iváncsa 0-2 (0-0)
Martonvásár, vezette: Wehovszky Gergő

Martonvásár: Nagy Gy. – Szabó B., Hermann, Neuvert, Magyar B. – Hernádi, Radics Udvaros, Kővári F. – Vörös F. (Szabó L.), Bognár K. (Szigeti). Vezetőedző: Patkós Csaba
Iváncsa: Boldog – Aradi, Fodor G. (Csikesz P.), Balogh L., Imrik – Facskó, Pribék Berényi (Nédó), Márki – Majláth (Spánitz L.), Bartha (Godslove). Vezetőedző: Masinka László

Gól: Imrik (49′), Fodor G. (76′)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM