Alba Liga III: Körvonalazódnak az erőviszonyok…

Fejér megye, Kispályás bajnokság
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Eddig kevés szót ejtettünk a Tóvárosban zajló harmadosztályú bajnokságról, most azonban összefoglaljuk, hogy áll a három csoport.

A III. osztályban szereplő meccseket ajánlónkban azért rendszeresen megemlítjük, mert tényleg vannak jó mérkőzések. Sőt, vannak olyan csapatok is, melyek a volt másodosztály szintjét megütik és a most Alap csoportnak nevezett ligákban is megállnák a helyüket.

Alba Liga III/A

A III/A-ban is bőven találunk ezekből. A Kincsesbánya évekig az élbolyban tanyázott, mondjuk ez a szezon eddig nem róluk szól. Sokkal inkább a most alakult Mancz FC-ről, amely eddig még pontot sem veszítve áll az első helyen. Az Öreghegyi Plébánia Tornyaiékkal már tavaly is dobogós volt, ez idén is meglehet. Meg kell említeni még az Equitas Építőt, mely más szponzorral már szerepelt egy szinttel feljebb is. A dobogós harcba az Árpád DSE és a szép szezont futó SHS Group szólhat bele. Lehet nem érnek oda a végén, de egy-egy pontot rabolhatnak az első háromtól.

Alba Liga III/B

A III/B-ben a a Karsai Alba Kft. áll az élen, mögöttük rendkívül nagy a tömörülés. Az első négy helyezett egy ponton belül található. A Reichardt Roland által verbuvált FC Bosszúállók az egyik fő kihívó, amely már állt az élen, ám a Geo Koll elleni vereség után visszacsúsztak, ám nyilván nem töri ez majd meg őket, és mennek tovább (bosszú) útján. A régen szebb napokat látott Vérnarancsra ismét rásütött a Nap és beérni látszik a gyümölcs. Régen volt ilyen sikeres szezonjuk, mint amilyen ez lehet. Eddig egy döntetlen szerepel csak a győzelmek mellett, ez a Karsai Alba elleni 3-3.

Alba Liga III/C

A III/C-ben a szabadegyházi csapatra épülő Pizzafaló Pizzéria pontveszteség nélkül vezet. Legutóbb a K.F.T. csapata ellen nyertek 5-0-ra. Tiber Szabolcs szerezte meg a vezetés az első félidőben a masszívan védekező vendégek ellen. A szünetben megérkezett a fehérvári kispályás bajnokság még ma is egyik legtechnikásabb játékosa, Bozai Attila, aki látványos kényszerítőivel hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait. A végére ezzel a kispasszos játékkal felőrölték a K.F.T-t és simán zsebelték be a 3 pontot. Ugyanezen a napon még nagyobb meccset játszott a Full Kilét és az Apukák csapata. 1-0-ra vezettek a fiatalok, amikor idősebb Csányi Roland révén egy szerencsésnek mondható góllal egyenlítettek az Apukák. Aztán Raffai készített le egy labdát, amit Zsifkovics gólra is váltott (1-2). Komoly tempót diktált ezután a Full Kilét, érezhető volt, hogy az ellenfél ezt nem fogja bírni. A második félidőben meg is fordították a derbit (3-2) egy igazán színvonalas összecsapáson.

Alba Liga III. osztály

kép 3 / 5

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?