Alba Liga: Előzött a Fehrer, meglépett a Kontrák és a Sárépszer!

Fejér megye, Kispályás bajnokság
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Fehrer Hungária hatpontos rangadót nyert, és élre tört az A csoportban. A Kontrák kihasználva riválisa botlását a célegyenesbe érkezett, a Sárépszer kvázi bebiztosította bajnoki címét.

Alba Liga – alap A csoport, 19. forduló

Az Expanzió 13 gólos meccsen verte a Renegate csapatát, életben tartva bajnoki reményeit. Az Est Nec Urdel nyolcgólos döntetlent játszott a Győztes gólig alakulatával, így továbbra is nyitott az ötödik hely sorsa. A Szfinx alaposan elpáholta az Öreg Samet.

A Fehrer Hungária – Fortuna mérkőzésről így számolt be a helyi tudósító:
“Változatos, a tétnek megfelelő játékkal kezdődött a rangadó. A Fortuna volt kezdeményezőbb, a Fehrer inkább a kontrákban bízott. Az első gól mégis felállt védelem elleni adogatás után született középről, 8 méterről, a labda laposan a lábak között talált utat a hálóba. A Fortuna kitámadt, rengeteg helyzete volt, de Sereg kapu – vagy a szerencse – mindent hárított. Az utolsó percben egy kontrát még hárította a Fortuna, ám a bedobást követően a védők asszisztálása mellett a Fehrer előnye kettőre hízott.

A második félidő a kétségbe esett Furtuna továbbra is csak akarta a gólt, amit a jól kontrázó ellenfele rúgott. A harmadik találatnál a kapus kifutott a hatosig, s a róla lecsorgó labdát az üres kapuba gurította a Fehrer támadója. A Fortuna támadásai nem hoztak eredményt, a Fehrer önfeláldozó, fegyelmezett védekezésével azonban nem tudtak mit kezdeni a korábbi listavezető játékosai. A végén csak betalált a Fortuna, amire azonnal jött a válasz, míg a Fortuna második gólját a megváltó sípszó követte. A végeredmény a Fortunára nézve hízelgő.”

Fehrer Hungária – Fortuna FC 5-2
Expanzió-Blackhill – Renegate AC 9-4
Est Nec Urdel – Győztes Gólig 4-4
Szfinx Autósiskola – Öreg Sam 7-1

 

Alba Liga 2018. március 26.

kép 1 / 19

Alba Liga – alap B csoport, 19. forduló

A Kontrák egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez a Városgondnokság elleni ki-ki meccs behúzásával. Az Albapark botlott az Extrem ellen, így már három pont a hátránya az éllovassal szemben.

A Kutyaütők nem tudott élni a lehetőséggel, és csak remizett a Silver-Plan Kft-vel, így kénytelen lesz beérni a negyedik hellyel. A Triád és a New Dream Team között még lehet helycsere, miután a Triád nyerte a hatpontos derbit.

Kutyaütők – Silver-Plan Kft. 5-5
Kontrák – Városgondnokság SE 4-2
Extrem – Albapark 2-2
Triád FC – New Dream Team 2-1

Alba Liga – alap C csoport, 19. forduló

Csonka fordulót rendeztek, hiszen a legutóbbi játékhét után még éllovas B-Team csak április 5-én fogja lejátszani a Blue Death elleni mérkőzését – bár az eredmény borítékolható. A Ság Építő ezt kihasználva átvette a vezetést, és könnyed győzelmet aratott az Alba-Csavar ellen.

Az aranyra még halovány esélyekkel rendelkező FC Csel-Szi rangadót nyert a Mástészta ellen. A Denso nyert az Öreghegy ellen 5-3-ra. A szabadnapos Junior a hatodik helyről két pozíciót előreléphet a tabellán, ha az utolsó fordulóban a tabellán előrébb álló gárdák diadalmaskodnak.

Denso – Öreghegy 5-3
Mástészta – FC Csel-Szi 3-6
Ság Építő – Alba Csavar 6-0
Blue-Death – B-Team 2018. április 5.

Alba Liga Kiemelt Rájátszás, 8. forduló

Kedden lejátszották a két gigász csatáját. A Sárépszer Kft. visszavágott a Masterplastnak, 4-1-re verte riválisát. A Masterplast előnye öt pont, ezzel el is dőlt a bajnokság. A másik keddi meccsen a papírformának megfelelően a Homeopátia legyőzte a sereghajtó Szépluckot.

Csütörtökön a Bádogos a szerényen teljesítő Four-Trans ellen lépett pályára, itt is a tabellán előrébb helyezkedő gárda zsebelte be a három egységet.

Masterplast – Sárépszer Kft. 1-4
Homeopátia – FC Szépluck 7-3
Bádogos-Greco Petrol – Four Trans 6-3

Fotók: FociDrukker.com

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?