Alba Liga: Csütörtökön kizuhanhat a másodosztályba a Bádogos legnagyobb ellenlábasa

Fejér megye, Kispályás bajnokság
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Hatalmas lesz a tét a soron következő játékhéten, hiszen eldől, melyik két csapat csatlakozik a négy biztos résztvevő mellé a kiemelt csoportban.

Alba Liga Alap C csoport, 10. forduló

Az előző szezon végén drámai küzdelemben dőlt el a bajnoki cím sorsa a Bádogos-Plár Kft. és az Expanzió-Blackhill között. Úgy tűnt, hogy a feketehegyieké lesz az aranyérem, ám kétgólos előnyüket eltékozolták a Joga Bonito ellen, így a Bádogosé lett a Kiemelt csoport legjobbjának járó trófea.

A Bádogos címvédőként már hetekkel ezelőtt biztosította tagságát a Kiemelt csoportban. Könnyen lehet azonban, hogy ezúttal nem az Expanzió-Blackhill lesz az elsőségért folytatott versenyfutásban a legnagyobb kihívója.

A feketehegyiek ugyanis az igen kemény Alba Liga Alap C csoportban nem állnak túl jól. Jelenleg a hatcsapatos bajnokság harmadik helyét foglalják el 13 ponttal, ám a feljutáshoz oda kéne érniük a második helyre.

A második e pillanatban a SÁG Építő 16 ponttal. Ha Gimes Péterék legalább egy pontot szereznek a 10 pontos Royal City ellen, akkor garantáltan feljutnak a Kiemelt csoportba. A SÁG Építő-Royal City mérkőzés legutóbb emlékezetes, 5-5-ös végeredménnyel ért véget. Hogy most mi lesz a meccs kimenetele, az gyakorlatilag megjósolhatatlan.

A SÁG Építő egyébként abban az esetben is maradhat a második helyen, ha vereséget szenved. Ha így történik, akkor azt kellene kiszurkolnia a SÁG Építő csapatának, hogy a Bádogos-Plár Kft. ne kapjon ki a feketehegyiektől.

2023. 12. 14. csütörtök 19:15
Royal City – SÁG Építő
Eldorado – MDesign-Járműfóliázás

2023. 12. 14. csütörtök 20:15
Expanzió-Blachkill – Bádogos-Plár Kft.

A tabella állása:
1. Bádogos-Plár Kft. 27p
2. SÁG Építő 16p
3. Expanzió-Blackhill 13p
4. Royal City 10p
5. MDesign-Járműfóliázás 7p
6. Eldorado 6p

ALBA LIGA Alap A csoport, 10. forduló

Az Alap A csoportban nincs túl sok izgulni való. A Joga Bonito-Bretton és a MÁV Előre ugyanis már feljutott a Kiemelt csoportba.

Persze nem mindegy, hogy ki végez a csoport élén, hiszen aki előkelőbb helyen végez, több pontot visz magával. A MÁV Előre már nem játszik, így legfeljebb azon izgulhat, hogy a Joga Bonito-Bretton kapjon ki legalább két góllal a Sárkeresztestől. Erre azonban vajmi kevés az esély.

2023. december 11. hétfő 19:15
Sóstó Fehérvár SE – Tiler FC

2023. december 12. kedd 20:15
Joga Bonito-Bretton – Sárkeresztes

A tabella állása:
1. Joga Bonito-Bretton 16p
2. MÁV Előre 16p
3. Tiler FC 10p
4. Sóstó Fehérvár SE 6p
5. Sárkeresztes 4p

ALBA LIGA Alap B csoport, 10. forduló

A Sárépszer Kft. már kvalifikálta magát a Kiemelt csoportba, a kérdés csak az, hogy hányadik helyen. Az M2 Security Kft. jelenleg második, közel is van ahhoz, hogy ott is maradjon, ám ehhez el kell kerülnie, hogy négy góllal kikapjon a Middlesbrowtól.

2023. december 11. hétfő 19:15
Farkas Falka – Sárépszer Kft.

2023. december 11. hétfő 20:15
M2 Security Kft. – Middlesbrow

A tabella állása:
1. Sárépszer Kft. 16p
2. M2 Security Kft. 14p
3. Middlesbrow 11p
4. Farkas Falka 9p
5. Öreg Sam 0p

ALBA LIGA III/a. osztály 10. forduló

2023. december 11. hétfő 20:00
K.F.T. – MOTE

2023. december 11. hétfő 21:00
Győztes Gólig – ZULU

2023. deceber 12. kedd 20:00
Feketehegy SE – MÁV Előre Öregfiúk

2023. december 12. kedd 21:00
MIE – Kalafa SE

2023. december 13. szerda 20:00
Iurdica FC – SHS Építő

Az élmezőny állása:
1. SHS Építő 19p
2. ZULU 18p
3. Feketehegy SE 15p

Az Alba Liga III/b. és III/c. osztály őszi szezonja a múlt héten véget ért.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?