A Sárbogárd nyerte a Megye I-es U19-es bajnokságot!

Fejér megye, Fejér Megye I, Utánpótlás
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az utolsó játéknapon dőlt el, hogy ki nyeri a Megye I-es ifibajnokságot. Főként szervezett védekezésének köszönhetően lett a Sárbogárd a befutó.

Tizenhat csapat vágott neki a 2017/2018-as szezonban, hogy megmérkőzzön a bajnoki címért. Az már az ősszel is kirajzolódott, hogy a Sárbogárd és az LMSK csatázhat minden valószínűség szerint a bajnoki címért. A két csapat fej-fej mellett zárta a szezon első felét, egyaránt 35-35 pontot gyűjtve.

A tavasszal már a harmadik fordulóban sor került a “bajnoki döntőként” aposztrofált Sárbogárd-LMSK derbire, ahol a bogárdiak visszavágva az őszi vereségért, 3-0-ra győzték le a lepsényieket. Ezt követően ugyan a Mór és a Szár elcsípett egy-egy pontot a Sárbogárd ellen, sőt, a Velence le is győze, ám mindenki más ellen három pontot gyűjtöttek be a bogárdiak.

A Sárbogárd végül az utolsó fordulóban biztosította be végérvényesen elsőségét. Az Ercsi otthonában a papírformának megfelelően nagyarányú győzelmet arattak Demeter Dávidék, a támadó öt gólt jegyzett a hét bogárdi találatból, amelyre nem érkezett válasz. Az LMSK így hiába verte 9-4-re a Szárt, be kellett érnie a második hellyel a lepsényieknek.

A dobogó harmadik fokát a Mór kaparintotta meg a Felcsút és a Bicske előtt. A tabella utolsó két helyén a Mezőfalva és a Dég csapta végzett.

Bár rúgott gólok tekintetében a Mór bizonyult a legjobbnak, sőt, az LMSK és a Felcsút is többször zörgette meg ellenfelei hálóját, mint a bajnok Sárbogárd, mégsem ez volt a döntő faktor: sokkal inkább a védekezés. A Sárbogárd mindössze 22 gólt kapott 28 mérkőzésen, ami nagyságrendileg fele annak, ahányszor kapitulált az LMSK, a Mór és a Felcsút védelme. 12 találkozón maradt érintetlen az aranyérmes hálója, amely mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény.

A Sárbogárd U19-es csapata remek tavaszi teljesítményével megérdemelten lett bajnok - fotó: Martonvásár Sport Klub Facebook
A Sárbogárd U19-es csapata remek tavaszi teljesítményével megérdemelten lett bajnok – fotó: Martonvásár Sport Klub Facebook

Persze a támadó szekció sem vallott kudarcot, hiszen Demeter Dávid közel járt a gólkirályi címhez. 44 találattal ezüstcipős lett, a mesterlövészek listáján csupán egyetlen játékos tudta megelőzni, az LMSK futballistája, Horváth Albert 47-szer volt eredményes. A Megye II-es Dél Felnőtt csoportban is rendszerint kezdőként pályára lépő Horváth a nagyok között is jegyzett 15 találatot, így összesen 62 nagypályás góllal zárta az idényt.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?