A Mány nyerte a 7 gólos drámát Felcsúton

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Hihetetlen izgalmak után megtört a mányi átok.

A Mány tudósítója így fogalmazott:

“Vasárnap következett egy újabb rangadó, hiszen a Puskás Akadémia megyei bajnokságban szereplő csapatával mindig jó, és gól-gazdag meccseket játszunk. Érdekesség, hogy még soha nem sikerült Felcsúton behúznunk a 3 pontot, de “lelövöm a poént”: végre ez most sikerült!

Tudva, hogy a hazaiak összességében fiatalabbak, mozgékonyabbak, átengedtük a területet, és gyors támadóinkra, Zolira, Patrikra hagyatkozva próbáltunk mögéjük kerülni, helyzeteket kialakítani. Gyorsan, túlságosan is gyorsan jött az első Gajdos Geri gól, amivel a hazaiak már a 3. percben megszerezték a vezetést. Ennek ellenére megvoltak a sanszaink, ordító helyzeteket sikerült kihagynunk a felcsúti kapu előtt. Aztán a félidő közepén megtört a jég, előbb Rimele Dávid vágott egy labdát a kapuba, majd Pál Zoli fejezett be góllal egy szép támadást (1-2). Nehogy nyugodtság legyen, 5 perc elteltével ismét Gajdos használta ki védőink hibáját, és ezzel az eredménnyel vonultak szünetre a csapatok (2-2). Érezhető volt, hogy mindkét csapat nyerhet, hiszen nekünk voltak nagyobb helyzeteink, viszont a Puskás masszívan játszott, gyorsan odaértek a kapunk elé, és inkább átlövésekkel próbálkoztak a hazaiak.

Három, hatalmas kihagyott helyzet után, aztán a félidő derekán Zoli megrúgta második gólját (2-3), és annak ellenére, hogy “fogyott a levegő” talán megnyugodhattunk volna. A 75. percben aztán Horváth Ádám gondolt egyet, és távolról vette be Sátori Viki kapuját (3-3). Ezen a ponton roppanhattunk volna meg, de a csapatban még volt lelkierő az utolsó negyedórára. Egy remek támadást Zoli centerezéséből Krómer Patrik pofozott a kapuba, a 82. percben, így már harmadszor vezettünk a mérkőzésen (3-4).

A hátralévő tíz percben teljesen feltolódtak a hazaiak, igazából a mi térfelünkön zajlott a játék, de néhány veszélyes szöglet, és egy távoli emelés ellenére az eredmény már nem változott! Jó mérkőzésen, mindkét csapat mindent megtett a győzelemért, de miénk a három pont! A körülményeinket, edzéslehetőségeinket, az elmúlt hetek sűrű programját figyelembe véve, a csapat mozgósított erőtartalékait, és ezen a ki-ki mérkőzésen is remek hozzáállásáról tett tanúbizonyságot.

Hullámzó időszakot élünk meg, próbálunk jó stílusban és mentalitásban játszani, ez ezen a délutánon működött is. Vannak hibák, amiken igyekszünk kiküszöbölni, de ha a hozzáállás töretlen lesz, mindenkinek jó vasárnapi partnerei leszünk 😉

Összességében változatos, örömökkel és csalódásokkal tarkított időszak ez, de aki szereti, ismeri a futballt, az tudja, semmi sincsen ok nélkül. Amikor energiát teszel a “munkádba”, kapsz vissza örömöket, amikor kevesebbet teszel, akkor csalódás ér.. Ilyen egyszerű lenne ez?!

Amikor legyőznek, akkor sem tesszük a csapatot tüzes trónra, amikor mi vagyunk a győztesek, akkor sem fogunk glóriát senki fejére tenni. Tesszük a dolgunkat, igyekszünk hétről-hétre megfelelni a saját magunk illetve a szurkolóink által támasztott elvárásoknak. Ez egy nemes versenyfutás, jó bajnokság, ahol mindenkinek meg kell küzdenie minden pontért!

Szurkoljatok, mi pedig mindent megteszünk!”

Puskás Akadémia FC III. – Mány 3-4 (2-2)
Felcsút, vezette: Hudra Károly

Puskás Akadémia FC III.: Zelena – Gajdos (Kóbor), Molnár Á. (Komáromi), Horváth Á., Pálfi, Tóth A., Heitler (Szűcs), Budai, Kocsis (Oláh), Boros, Farkas.
Mány: Sátori – Csitári, Kun, Rimele (Mohácsi), Bencze, Pál, Radovics, Apostagi K. (Apostagi B.), Hajdú M., Birta (Szabó L.), Krómer.

Gól: Gajdos (3., 32.), Horváth Á. (75.) illetve: Rimele (19.), Pál (24., 68.), Krómer (82.)

Forrás: Mányi TK Facebook

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?