A korai kiállítás megpecsételte a Fehérvárcsurgó sorsát
A Szabadbattyán mindhárom pontot elrabolta Csurgóról.
A Fehérvárcsurgó tudósítója így írt:
“Nekünk az öröm a mérkőzés elejére jutott. Köszöntöttük 40 éves csapatvezetőnket, rövid kitérő után ismét Rapali került a kapuba (a múlt héten remekül védő Guti most a védelemben állta a sarat), valamint játékra jelentkezett két év után Répási is.
A küzdelem 18 perc csúszással kezdődött technikai gondok miatta, jól bele is aludtunk az első percekben. Mire végre elkezdtünk futballozni, 2 gólos hátrányban volt a csapat. Sokat tettünk ezután az egyenlítésért, de akcióból képtelenek voltunk betalálni.
A második félidőben a vendégek első támadásukból lezárták a meccset, mondjuk az a 86. percben történt, addig -és utána is voltak helyzeteink, de ma semmi nem sikerült (ma sem).
Ahogy a múlt héten, úgy most is oktatást kaptunk kapu előtti hatékonyságból.”
Fehérvárcsurgó – Szabadbattyán 1-3 (1-2)
Fehérvárcsurgó, vezette: Witter József
Fehérvárcsurgó: Nagy B. – Bernáth, Veres, Kardos (Csány), Boros, Keller (Varga L.), Baksa, Herczeg, Huszár, Guti (Répási), Rapali, Lascsik.
Szabadbattyán: Zsidó – Győry, Kelemen, Méreg (Pintér), Lelkes (Blaski), Ősz (Gyügyi), Bencsik, Vágner (Alimán), Szenyéri, Farádi, Vágner (Balogh).
Gól: Baksa (31., 11-es) illetve: Lelkes (7.), Vágner (27.), Blaski (86.)
Kiállítva: Guti (26., Fehérvárcsurgó)
Forrás: Fehérvárcsurgói Sportegyesület (Facebook)