6 pontra növelte előnyét a Bicske
Kellemes helyzetből várhatja a folytatást Dragan Vukmir csapata a Baracs elleni sikernek köszönhetően.
A Bicske tudósítója így fogalmazott:
“Éppen 65 évvel ezelőtt, 105.000 néző előtt győzött 6-3-ra a Grosics (78.p. Gellér) – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor összetételű Aranycsapat a Wembley-ben az angolok ellen. 1993-ban a Magyar Labdarúgó Szövetség ezt a dátumot a Magyar Futball Napjának nyilvánította. Ennél kicsit kevesebben voltak vasárnap a Kerecsendi Kiss Márton utcai stadionban, de a szép számú szurkolósereg hangulatát fokozta, hogy szombaton az esélytelenebbnek ítélt Sárosd 2-1 arányban legyőzte a sérülésekkel sújtott Mór együttesét, így vasárnap “mindössze” nyerni kellett a biztos őszi elsőségért. Folytatáshoz kattints!
Az ünnepi hangulatot fokozta, hogy a BTC-Baracs bajnoki előtt búcsúztatták Köntös Dánielt, Máj Gábort és Milinte Árpádot, akiknek az elmúlt 3 évben oroszlánrészük volt a bicskei futball feltámasztásában és bajnokesélyes szintre fejlesztésében. Tessely Zoltán elnök, Pálffy Károly polgármester, Bálint Istvánné alpolgármester és Kiss Csaba vezérszurkoló köszöntötte a visszavonuló játékosokat, akiknek bajnoki ezüst- és bronzérem valamint Magyar Kupa 32 közé jutás fűződik a nevéhez. A klub számára fontos, hogy nem csak elvárásokat támaszt játékosai irányában, hanem meg is emlékezik azokról, akik hosszabb távon hozzájárulnak a sikerekhez. Az időjárás is könyörületes volt ezen a napon, hiszen csak a mérkőzés alatt nem esett az eső, így remek talajon, az évszakhoz képest gyönyörű zöld gyepen kezdődhetett a játék Stumpf Tamás sípszavára.
A Bicske a Zelizi 6 – Solt 6, Sötét 6, Molnár 6, Veres 6 – Lak 5 – Pump 5, Rigó 6, Varga 5, Peinlich 5 – Tornyai 7 összetételben kezdett, csereként Móri 6 (46.p. Pump helyett), Valentics 7 (69.p. Varga helyett), Harangozó 0 (77.p. Peinlich helyett), Cserkuti 0 (88.p. Tornyai helyett) és Glück 0 (90.p. Rigó helyett) kapott lehetőséget. A felfokozott hangulatnak megfelelően kezdett a Bicske, a 2. percben Peinlich 19 méteres lövése szállt fölé. A 6. percben Peinlich balról élesen beadott labdáját Rigó közelről védhetetlenül fejelte Boldog hálójába (1-0). A 9. percben növelte előnyét a hazai csapat, Solt lapos beadását Tornyai jól vette át a csúszós talajon, majd 7 méterről a jobb alsó sarokba helyezett (2-0). Úgy tűnt, hengerelni fog a Bicske ezen a napon, de aztán egészen furcsa fordulatot vett a mérkőzés.
A 11. percben nagy szóló után Varga lőtt 17-ről, de a vendégkapus könnyedén hárított. Két perccel később Solt labdájával Tornyai ugrott ki, de kisodródva lőtt labdáját ezúttal is fogta Boldog. A 14. percben Szili lőtt fölé a 16-os sarkáról. Váratlanul szépített a Baracs! A 17. percben Solt hibázott nagyot, embere elvitte a labdát és a beadást Topp lőtte a bal alsó sarokba (2-1). A 21. percben Solt beadását Tornyai fejelte 5 méterről a földre és egyúttal Boldog kezébe. A 23. percben Topp életveszélyes szabadrúgása a felső lécet súrolva hagyta elé a játékteret. A 34. percben Varga beadásából Tornyai fejelt, Boldog védett, majd a kipattanót is felszedte Peinlich elől. Három perccel később Szili középről, 25 méterről durrantott mellé.
A 40. percben szabadrúgáshoz jutott a Baracs, a felfejelt labdát Tóth 7 méterről, félfordulatból, kapásból és védhetetlenül bombázta a kapu jobb oldalába (2-2). A félidő utolsó momentumaként Varga kényszerítőzött Rigóval, a visszakapott labdát azonban 18 méterről fölé lőtte. A Bicske azzal a tudattal vonulhatott a szünetben az öltözőbe, hogy egy agyonnyert meccset kezdhet elölről, hiszen figyelmetlen védekezéssel sikerült visszahozni a lelkesen harcoló Baracsot a mérkőzésbe és a sokkhatással felérő gólok rendesen kizökkentették a bicskei labdarúgókat megszokott játékukból.
A szünetben Pumpot Móri váltotta, aki az 52. percben 19 méterről máris lövéssel kezdett, de a remek napot kifogó Boldog vetődve hárított. Az 57. percben Varga passzát Lak lőtte hasonló távolságról a vendégkapus kezébe. A 67. percben a frissen beálló Nagy kanalazott 16-ról fölé-mellé. A 71. percben Valentics átadása után Mórit sodorták el a büntetőterületen belül, Stumpf habozás nélkül a tizenegyespontra mutatott. A büntetőt a sértett végezte el és Boldogot elfektetve magabiztosan helyezett a bal alsó sarokba (3-2). 4 perccel később formás hazai támadás végén Rigó passzát ugyanő lőtte rá 10 méterről, de Boldog ismét – immáron sokadszor – védett. A finisben sikerült biztossá tenni a bicskei győzelmet! A 87. percben Lak szögletét Tornyai a védők gyűrűjében, 6 méterről fejelte a kapu bal oldalába (4-2).
Összességében megérdemelten győzött a Bicske, a Baracs jól küzdött és a mérkőzést látva kissé érthetetlen a tabellán elfoglalt helyezésük, hiszen korábban a bajnokesélyes Mór ellen sikerrel raboltak pontot (1-1) és ma sem álltak messze a meglepetéstől. A találkozó után a játékosok önfeledten ünnepeltek az ezúttal is hatalmas drukkolást produkáló Bicske Tigers szurkolói csoport tagjaival és zenés buli keretében közösen fogyasztották el a Köntös Dani szervezésében, Kiss Dini séf vezetésével a helyszínen készült friss bográcsgulyást.
A bajnokságból két elmaradt mérkőzés van még hátra, december 2-án vasárnap 13.00 órától Mezőfalva-Mór, 15.30-tól pedig Ikarus-Maroshegy-Baracs találkozót láthatnak a fejér megyei futballra még mindig éhes szurkolók. Ezen a napon eldől az is, hogy 6, 5 vagy 3 pontos előnnyel várhatja a tavaszt az őszi első Bicske. A BTC a levezető edzések és a téli szünet után 2019. január 8-án kezdi a felkészülést, első edzőmeccsét január 19-én szombaton 10.30-tól vívja hazai pályán a pest megyei listavezető Dabas-Gyón FC ellen. Az U19-es csapat szombaton 1-0-ás félidő után, óriási második félidei gólzáporral 7-2-re verte az LMSK Cobra csapatát, így őrzi 2. helyét a bajnokságban.”
Bicske – Baracs 4-2 (2-2)
Bicske, vezette: Stumpf Tamás
Bicske: Zelizi – Pump (Móri 46.), Sötét, Lak, Veres, Peinlich (Harangozó 76.), Solt, Molnár, Rigó (Glück 90.), Varga Z. (Valentics 70.), Tornyai (Cserkuti 88.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
Baracs: Boldog – Rezes (Badi 70.), Prókai, Tóth Á. (Nagy D. 67.), Szili (Sebestyén 82.), Éliás, Ásványi, Topp, Parádi, Varga T.
Gól: Rigó (6.), Tornyai (9., 87.), Móri (71., 11-es) illetve: Topp (17.), Tóth Á. (40.)
Forrás: 2060.blog.hu
Fotók: Juhász Georgina Alexandra