6 gólos meccset hozott a zöld-fehér rangadó!
A Martonvásár az Ercsi csapatát fogadta a hétvégén, a pontok sorsa a 90. perc után dőlt el.
Az Ercsi tudósítója így fogalmazott:
“Nem sikerült megtörni az átkot az Ercsinek, amely közel 15 éve nem győzött bajnoki mérkőzésen a Martonvásár ellen. Pedig jól játszottak a vendégek, több helyzetet dolgoztak ki, de sokat ki is hagytak. Ez meg is bosszúlta magát.
Kondreska és Ivacs egyaránt a 22. percben talált be, így már 2-0-ra vezetett az Ercsi. Kovács D. a szünet előtt szépített, 1-2 vol az állás a félidőben. A 65. percben Jerzsabek szezonbeli kilencedik találatával ismét kétgólosra duzzadt a vendégek előnye, majd Vörös szépített a hajrában. A vendégek által indokolatlanul soknak tűnő hosszabbítás utolsó pillanatában kiegyenlitet a Marton, Radics köszönt be a 93. minutumban.
Az Ercsi az utolsó fordulóban a Mezőfalva csapatát fogadja, akik ellen győzelemmel szeretnének búcsúzni a szezontól, bár mindentől függetlenül már biztos, hogy az 5. helyen zárnak Ivacsék.
A Martonvásár számára még van tétje a következő találkozónak, hiszen a Mór elleni találkozó eredményétől is függően a hatodik, hetedik vagy nyolcadik helyen végezhet Patkós Csaba alakulata.”
Martonvásár – Ercsi 3-3 (1-2)
Martonvásár, vezette: Rózsa József
Martonvásár: Végh, Madaras, Vörös, Radics, Hajdú, Kanyó, Magar, Kovács D., Cziklin (Molnár), Szilágyi, Cservenka. Vezetőedző: Patkós Csaba
Ercsi: Schön – Jerzsabek (Jakus), Mónus, Gróf, Kondreska (Rebők), Ivacs (Pintér), Lak, Hosszú, Kovács P., Szalánczi, Kővári.
Gól: Kovács D. (41.), Vörös (79.), Radics (93.) illetve: Kondreska (22.), Ivacs (22.), Jerzsabek (65.)