3 pirosat hozott a derbi a Velencei-tó partján
A helyiek szerint nem érdemelt vereséget csapatuk az éllovas Mány ellen.
A Mány tudósítója így írt:
“Kivételesen röviden, tömören, pár mondatban elemeznénk a hétvégi, újabb sikeresen megvívott csatánkat.
A felnőtt bajnokság nyolcadik fordulójában, a múlt héten szabadnapos csapatunk, megszerezte a 7. győzelmét. Nehéz, mérkőzésen, nehéz talajon, harcos, férfias küzdelemben, megérdemelten győztük le a hazai, Velence II csapatát.
A tapogatódzással indult találkozó első félidejében, a mieink több beadása okozott veszélyt a velencei kapu előtt, a hazaiak kontrákra rendezkedtek be, de a mányi védelem szilárdan állt a lábán, így a Velence nem jutott el komolyabb helyzetig. A mérkőzés 23. percében, Radovits Vitya volt szemfüles, megharcolt a labdáért, amelyet egyedül vihetett a kapusra, és higgadtan fejezte be egyéni akcióját, 1-0!
Vezetésünk tudatában, még inkább döntésre akartuk vinni a dolgot, de sorra kimaradtak a lehetőségeink, amelyek elsősorban a szélről jövő beadásokon alapultak. Folyamatos, látványos játék, a rossz talaj miatt nem alakulhatott ki, így harcosan, erőből játszottak a csapatok, közepes iramban, és színvonalon.
A 2. félidőben, az addig is keményen játszó hazaiak, egyre inkább “belapozódtak”, és a mérkőzés végére mind Tamon, mind Oláh a kiállítás sorsára jutott. A kissé erélytelen játékvezetés próbált kompenzálni, így a mérkőzés utolsó percében irányítónk, Radovits Ádi is pirosat kapott, második sárga lapja után.
Összességében egy szikrázóan kemény, férfias, de közepes színvonalú mérkőzésen, csapatunk megérdemelten győzött, folytatva győzelmi sorozatát!
A csapatból nem emelnénk ki senkit, hiszen a “kollektíva” dolgozott meg a sikerért! Vasárnap a Fehérvárcsurgó érkezik, jó meccs, és remek kis idő várható. Várunk Benneteket szeretettel!”
Velence II–Mány 0-1 (0-1)
Velence, vezette: Czagány Zoltán.
Velence II.: Sebestyén – Silhány T. (Oláh), Bernáth, Kovács A., Balogh Z. (Buzora) – Peszeki (Pál I.), Mágocs, Elek, Hushegyi – Szigeti (Tamon), Klauz. Vezetőedző: Serhók György.
Mány: Szabó T. – Csitári, Mohácsi, Rimele, Ország – Radovits Á., Radovics M. (Szabó L.), Deák, Radovits V. – Hajdú, Marton (Mészáros T.).
Gól: Radovits V. (23.).
Kiállítva: Tamon (77.), Oláh (86.) illetve: Radovits Á. (92.).
Forrás: A Mányi TK hivatalos oldala