10 veretlen meccs után kapott ki a Bicske

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Gárdony törte meg a listavezető remek szériáját.

A Bicske tudósítója így fogalmazott:

“10 veretlenül megvívott bajnoki mérkőzés után kapott ki újra a Bicske, legutóbb 2018. október 6-án Sárbogárdon (1-2) volt kénytelen fejet hajtani Vukmir Dragan szakmai igazgató csapata. Azóta sikert sikerre halmoztak játékosai, hiszen a két idegenbeli rangadó-döntetlenen (Mór, Főnix) kívül mindent megnyertek. Vasárnap délután remek napfényes időben léptek pályára a gárdonyi parkerdőben, ahol – bár elkészült az új füves pálya, azonban a locsolókút beomlása miatt rögvest ki is égett a gyep, így egyelőre használhatatlan – jó minőségű műfüves játéktér várta a csapatokat. A Mester Molnárra sérülése, Dombaira pedig térdműtéte (ami hétfőn történt meg végre hosszas előkészületek után) miatt nem számíthatott, viszont visszatérhetett az elmúlt héten beteg Tornyai. A hazaiaknál kezdett az a Pump Szabolcs, aki az ősszel még bicskei színekben játszott és korán beállt egy sérülés miatt az az Oláh Dániel, aki októberben még sárbogárdi színekben volt aktív részese a BTC legyőzésének.

A kezdőcsapat a Zelizi 6 – Solt 4, Sötét 5, Veres 4, Madarász 4 – Lak 4 – Tornyai 4, Nagy 4, Rigó 4, Varga 4 – Móri 4 összetételben kezdett, csereként Peinlich 4 (46.p. Tornyai helyett), Farkas 4 (53.p. Varga helyett), Harangozó 4 (55.p. Rigó helyett), Valentics 6 (63.p. Móri helyett) és Takács 0 (75.p. Lak helyett) kapott lehetőséget. Akárcsak ősszel, ezúttal is korai Gárdony-góllal indult a találkozó. A 4. percben Balassa még zúgó felső kapufát lőtt, de nem sokkal később Varga jó ütemben lépett ki és 11 méterről higgadtan gurított a bal alsó sarokba (1-0). A 19. percben Király ugrott meg Tornyai labdaeladása után, Sötét sem tudta megakadályozni a lövésben, azonban Zelizi bravúrral vetődve kitolta a labdát. Próbált a vendégcsapat belerázódni a saját ritmusába, de ezen a napon valahogy ez nem sikerült. Hosszas támadásépítések következtek, de az utolsó passzok mindig elakadtak az időközben belelkesült hazai játékosokban. A bajokat tetézte, hogy a 45. percben Király 17 méteres lövése megpattant a védőkön és éppen befért a bal kapufa mellett a gellert kapó pettyes a hiába vetődő Zelizi mellett (2-0).

Vukmir Dragan már a szünetben cserélt, majd bő negyedóra alatt sorra hozta le kulcsembereit, talán kicsit kímélve őket a további szenvedésektől, traumától és lehetőséget nyújtva fiataljainak. Az 51. percben Rigó esett el gyanús körülmények között a tizenhatoson belül, de Domak játékvezető sípja néma maradt. Az 52. percben el is dőlt a mérkőzés! Gyors kontra végén Király egy lapos jobboldali beadást középről, szép bokamozdulattal és védhetetlenül lőtt a jobb felső sarokba (3-0). Az 59. percben Móri, a 75. percben Peinlich lőtt lesgólt és a bicskei szépítésre egészen a 85. percig kellett várni, amikor Nagy beadását Valentics lőtte rá, de Nyári kapus már csak a gólvonal mögül tudta kiütni (3-1). A gól után még rohamozni kezdett a Bicske, mégis Czifra lőtt a felső lécre ziccerben a 88. percben, így maradt az eredmény.

Összességében a fiatal és jó értelemben vett agresszív játékot mutató Gárdony teljesen megérdemelten győzte le a listavezetőt. Természetesen 10-12 meccsenként ki lehet kapni, ez benne van a futballban, azonban okozhat némi fejfájást a vendégek edzőjének, hogy a múlt heti remeklés után hogyan tud egyszerre 13-14 játékosa is igen gyengén teljesíteni, élvezhetetlen futballt nyújtani tekintélyes létszámú, csapatát ide is elkísérő szurkolótáborának (akik ugyanúgy megtapsolták a fiúkat, mintha győztek volna)? Miért nincs ilyenkor 3-4, mentálisan erős játékos (mert úgy gondoljuk, hogy futballozni nem felejtett el senki), aki kihúzza a csávából a csapat szekerét és miért nem tudnak – Valentics kivételével – élni a lehetőséggel az eddig kevesebbet játszó labdarúgók? Nos, ezek azok a kérdések, amelyekre gyors választ kell találni Bicskén, hiszen a kiegyenesedésre alkalmasnak tűnő bajnoki következik március 31-én 16.00 órakor hazai pályán a Lajoskomárom ellen. Ne felejtsük, hogy éppen ezen a hétvégén, szombatról vasárnapra virradó éjszaka kell 1 órával előre tekerni az időmérő szerkezetek mutatóit.”

Gárdony – Bicske 3-1 (2-0)
Gárdony, vezette: Domak Ádám

Gárdony: Nyári – Balogh B. (Somogyi 83.), Rodenbücher, Kónya, Király, Balogh Á. (Pinczési 46.), Pump, Varga, Radács (Oláh 13.), Orbán, Balassa (Czifra 70.)
Bicske: Zelizi – Sötét, Lak (Takács 77.), Veres, Madarász, Nagy D., Solt, Rigó (Harangozó 55.), Varga Z. (Farkas M. 52.), Móri (Valentics 63.), Tornyai (Peinlich 46.)

Gól: Varga B. (4.), Király B. (44., 53.) illetve: Valentics (85.)

A Bicske II. viszont győzelemnek örülhetett:

“Jó hír, hogy a BTC II csapata, ha nehezen is, hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a szomszédvár Etyek csapatát Bélik és Sebján góljaival, így a Velence II pontvesztése révén 3 pontra nőtt az előnye a tabella élén. Az ificsapat második félidei gólzuhatagával 11-1 (2-0) arányban nyert Száron (gólszerzők: Pásztor 3, Máté 3, Cserkuti 2, Szekeres, Valentics, Dobi), így a listavezető Mórral azonos pontszámmal várja a 2. helyen a folytatást.”

Bicske II. – Etyek 2-1 (0-1)
Gól: Bélik (64.), Sebján (83.) illetve: Barabás (25.)

Forrás: 2060.blog.hu

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?