10 gólt hozott a Pusztaszabolcs-Vajta mérkőzés!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Nem fukarkodtak a gólokkal a csapatok a szezonzárón. Különösen Mágocs volt elemében, aki egymaga négyet vállalt, köztük egy 4 perc alatt szerzett klasszikus mesterhármassal.

A dobogóra hajtó Pusztaszabolcs volt az esélyes a Vajta elleni szezonzárón. A kétarcú szabolcsiak eredménysora érdekes, hiszen gyengébb képességű gárdáktól is vereséget szenvedtek, és az utóbbi öt meccsükből csak az LMSK ellen tudtak diadalmaskodni. A Vajta ugyanakkor az előző játékhéten szerezte meg első hazai győzelmét, és pontszerzésre lett volna szüksége, hogy ne a kiesőzónában töltse a telet. Mindkét oldalon voltak hiányzók, ami talán inkább a vendégeket érintette érzékenyebben.

Szűcs László ellenőrizte a Pusztaszabolcs - Vajta mérkőzés résztvevőinek felszerelését
Szűcs László ellenőrizte a Pusztaszabolcs – Vajta mérkőzés résztvevőinek felszerelését

A mérkőzés elejétől a Pusztaszabolcsnál volt többet a labda, az első komoly gólhelyzet mégis a Vajta előtt adódott. Orsós György indította remekbe szabott labdával, jobb külsővel a bal szélsőt, a lyukra futó Both József azonban ziccerben hibázott, Semsei Imre lábbal hárított. A túloldalon Mágocs Norbert nem volt ilyen kegyes, és a 21. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a hazaiaknak a vezetést. A Vajta gyorsan összekapta magát, és az első akcióból egyenlített: Tóth Balázs ívelte át jobb külsővel a védők fölött a labdát, amellyel ifj. Kovács Nándor tört kapura egy az egyben, majd a bal alsóba lőtt – a kapus beleért ugyan, ám a labda eljutott a hálóig.

Tóth Balázs indítása után ifj. Kovács Nándor egalizált - fotó: focidrukker.com
Tóth Balázs indítása után ifj. Kovács Nándor egalizált – fotó: focidrukker.com

A szünet előtt nagyot hajrázott a vendéglátó, melynek eredményeként egy jobboldali támadás végén a középre adott labdát Páhi Zsolt lőtte az üres kapuba. A vendégek lest reklamáltak, a gólt azonban megadta a játékvezető. Két perccel később veszélyes kontrát vezetett a Szabolcs, a tizenhatos előtt szabálytalanság történt. A szabadrúgást Lepsényi József végezte el, amely megpattant a sorfal egy tagján, és a kapu bal oldalában kötött ki. Pihenőre 3-1-es eredménnyel mehettek a csapatok.

Lepsényi József szabadrúgása megpattant a vajtai sorfalon, és utat talált a kapu bal oldalába - fotó: focidrukker.com
Lepsényi József szabadrúgása megpattant a vajtai sorfalon, és utat talált a kapu bal oldalába – fotó: focidrukker.com

A szünet után gyorsan eldöntötte a három pont sorsát a Pusztaszabolcs. Mágocs az 54. és az 58. perc között klasszikus mesterhármast jegyzett. Nagyon megy a Besnyő-Iváncsa II-től szerződtetett csatárnak, immáron a 19. találatánál jár a szezonban. A Vajta védekezése teljesen szétesett, sorra vezette a hazai gárda az akciókat. A 62. percben Páhi Zsolt köszönt be másodszor az összecsapás során. Leginkább pontrúgások után tudtak zavart okozni a vendégek, egy jobboldali szabadrúgást követően ifj. Kovács Nándor lőtt éles szögből nagy gólt a bal felsőbe, 7-2-re kozmetikázta az eredményt a Vajta legeredményesebb támadója. A gólzáporos meccs utolsó gólját a csereként beállt Sári Levente szerezte, bődületesen nagy gólt ragasztott mintegy 30 méterről a vendégek kapujának jobb felső sarkába.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy Joháczi kapust a 83. percben le kellett cserélni sérülés miatt, ezúton is jobbulást kívánunk neki.

A jobb erőkből álló, kombinatívabb Pusztaszabolcs megérdemelten győzedelmeskedett, és megújult reményekkel várhatja a tavaszi folytatást. A vajtaiak kénytelenek a kieső zónát jelentő 15. helyen telelni, ám nem kell még bedobniuk a törölközőt, hiszen féltávnál azonos pontszámmal rendelkeznek a Lepsénnyel, csupán egy pontra vannak a Velencétől.

Pusztaszabolcs - Vajta

kép 12 / 12

Pusztaszabolcs – Vajta 8-2 (3-0)
Pusztaszabolcs, vezette: Szűcs László

Pusztaszabolcs: Semsei – Baka (Kovács B. 58.), Baka, Sebők, Kovács A., Balogh Z., Páhi, Lepsényi (Toldi 63.), Mágocs, Laczkó (Sári 46.), László.
Vajta: Joháczi (Fehér 83.) – Király, Szalai, Polyák, Rupa – Tángli Cs., Orsós, Tóth Balázs, Both – ifj. Kovács N., Kovács D. Edző: Meister István

Gól: Mágocs (21., 54., 55., 58.), Páhi (40., 62.), Sári (77.) illetve: ifj. Kovács N. (22., 67.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?