Szerző: Tímár Dóra
Megye III: 21-et lőtt a Sárszentmihály, botlott a Vértesboglár
Alaposan kitömte a sereghajtó Isztimért a Sárszentmihály a szezon eddig legnagyobb arányú győzelmét aratva. A Mezőszilas három pontra meglépett a Vajta előtt, mely kikapott az immáron dobogós Alaptól.
Alba Liga I: A Masterplast átvette a vezetést
A második fordulóban meglepetésre a Four-Trans legyőzte a Bádogost, a Masterplast újabb győzelmével a tabella első helyére került. Egy mérkőzés ismét halasztásra került.
Megye II: Kikapott a Puskás III és a Kisláng, Pusztavámon győzött a VBK
Meglepetésekből nem volt hiány a Megye II-ben: a két listavezető egyaránt hazai pályán botlott, így mindkét csoportban helycsere történt az élen.
Megye I: Pontot szerzett az Aba, az élmenők nem hibáztak
A Megye I vasárnapi játéknapján a bajnoki címre törő hármas könnyed győzelmet aratott. A Martonvásár drámai mérkőzésen szerezte meg a három pontot Polgárdiban.
Megye I-II: Emberhátrányban is nyert a Velence és a Bakonycsernye
A Velence 72 percen keresztül emberhátrányban futballozott, mégis fordítani tudott a Baracs ellen. A Bakonycsernye közel fél órán át játszott tíz emberrel, mégis nyert és az élre állt.
Megye III: Nagyvenyimen játszik rangadót, a Mezőszilas, élre állhat a Vajta!
A Megye III-as csoportok közül a Horfer Serleg csoportban várhatók a legnagyobb izgalmak, ahol helycsere történhet az élen.
Alba Liga: A Kutyaütők az élre tört, izgalmas meccsen nyert a Junior
A tavaly ezüstérmes Respect FC továbbra nyeretlen, ezúttal a Kutyaütőktől szenvedett vereséget. A B-team rangadót nyert az Albapark ellen, a Junior hatalmasat hajrázott a Kontrák vendégeként.
Megye II: A Mány a Vállal játszik örökrangadót, a Kisláng a Seregélyest fogadja
Az Osz-Car csoport listavezetője, a felcsúti csapat a Mór II-t látja vendégül a hétvégén, míg a Mány a Vállal meccsel. Az Agárdi Termál csoportban a Szabadegyháza a Pusztaszabolccsal csap össze.
Megye I: Szombaton Velencén játszik a Baracs, vasárnap a Gárdonyt fogadja az Iváncsa
Egy mérkőzést rendeznek a szombati játéknapon a Fejér megyei első osztályban. A három bajnokesélyes, az Iváncsa, a Bicske és a Mór is vasárnap lép pályára hazai környezetben.
A Vajta a Lajoskomárom II legyőzésével már a második!
Sorozatban ötödik győzelmét aratta a Vajta, zsinórban harmadszor rúgott négy gólt a csapat. Az ellentétes félidők mérkőzésén végül érvényesítették a papírformát a vajtaiak.









