Szerző: Tímár Dóra
Megye III: Nem lesz hiány rangadókból
Szombaton Dégre utazik a Nagyvenyim. Vasárnap a Dinnyés fogadja a Ráckeresztúrt fogadja, a Csór pedig Sárszentmihályra látogat.
Megye kettő: a 19. forduló következik
Kisláng-Enying és Bakonycsernye-Bodajk rangadókat rendeznek a hétvégén a megye kettőben. Az Aba-Sárvíz Soponyára látogat, a Pátka a Vált fogadja.
Rangadók hétvégéje következik a megyei első osztályban
Szombaton a listavezető Velence a jó formában lévő Martonvásárt fogadja, vasárnap pedig a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő látogat Mórra.
Elhunyt Pintér József
Életének 73. évében elhunyt a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség korábbi alkalmazottja, Pintér József.
Cecei győzelem Perkátán
A dobogós helyekre pályázó Cece az utolsó helyen szerénykedő Perkáta otthonába látogatott.
Kis híján meglepte a Vajta a Sárbogárdot
A félidőben még a hazaiak vezettek, ám a második játékrészben vitatott körülmények között fordított a Sárbogárd.
Tordason hagyott két pontot a Velence
Gól nélküli döntetlennel ért véget a Velence tordasi kiruccanása. A bajnokesélyes tíz emberrel fejezte be az összecsapást.
Döntetlent hozott az Etyek-Vál mérkőzés
Már az első percben vezetést szerzett a Vál, sőt, a félidőben is vezetett, mégis otthon tartott egy pontot az Etyek.
Megye kettő: hozta a kötelezőt az élmezőny
Nem ment simán a tavaszi rajt az élmenők többségének a megye kettőben, most azonban egyik bajnokaspiráns csapat sem hibázott.
Tapad az éllovasokra az Iváncsa II-Beloiannisz
Könnyedén győzedelmeskedett hazai pályán az Iváncsa II-Beloiannisz a megye három Horfer Serleg csoportjában, így lemaradása csupán egy pont a listavezető Nagyvenyimmel szemben.









