Thrillerbe illő izgalmak után nyert az Iváncsa Pakson!

NB III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Bár az NB I-ben vitézkedő Paks második csapata kétszer is megszerezte a vezetést az Iváncsa ellen, Berényiék nem adták fel.

Az Iváncsa tudósítója így fogalmazott:

“Két bajnoki döntetlennel a hátunk mögött látogattunk az NB I-ben szereplő Paks második csapatához. A Honvéd II. után nem ígérkezett könnyű ellenfélnek a paksi együttes, pláne idegenben.

Szép számú iváncsai szurkoló biztatása mellet vette kezdetét a mérkőzés. Egy pontrúgásból viszonylag korán szerezte meg a vezetést a hazai együttes: 8. percben mintegy 17 méterre végezhettek el szabadrúgást a paksiak. Báló Tamás állt a labda mögé, gyengén meglőtt labdája pedig Dániel kapujának jobb oldalába hullt, 1-0. Két perccel később már egyenlíthettünk is volna, de Balogh Büki remek labdájával a védők szorításában úgy döntött, hogy talpon marad, és mivel a hazai védők valóban a szó szoros értelmében szorongatták, lövése a kapufáról kifelé jött. A 15. percben aztán a kapufa sem segített a vendéglátókon! Büki jobb oldali beadására Aradi Csaba érkezett a rövid sarokra és a kapu jobb oldalába fejelt, 1-1.

Sajnos nem tarthatott sokáig az örömünk… A 17. percben újabb hazai pontrúgás következett, kb. 18 méterre Dániel Csaba kapujától. A könnyűnek tűnő beívelés kapusunk előtt lepattant, majd a léc alá vágódott, 2-1. Dániel védelmére szóljon azért, hogy a tűző nap végig a szemébe sütött… Ezek után az Iváncsa következett! 36. percben jobb oldali kis szögletet végezhetett el a vendég együttes, Büki hosszú oldalra ívelt labdájára Kertai Dániel érkezett jó ütemben és fejelt a paksiak kapujába, 2-2. Az első játék rész krónikájához tartozik, hogy Kónya Krisztiánt sérülés miatt le kellett cserélni. Helyére a rutinos Berényi Balázs érkezett, akinek később még fontos szerepe lett a mérkőzésen…

A második játék rész jobbára vendég fölénnyel telt, a kapuk azonban nem forogtak komoly veszélyben. A 80. percben Hanol Milán egy hátulról történő durva szabálytalanságért piros lapot kapott. Egy perc múlva paksi szempontból ez meg is bosszúlta önmagát, hiszen megszerezte a vezetést csapatunk: Folmer Krisztián ment el a jobb oldalon, a hosszún érkező Balogh fejére ívelte a labdát, aki visszafejelte a középen érkező Berényi elé, az ‘öreg róka’ pedig ballal, 12 méterről a kapuba bombázott, 2-3.

A 92. percben Berényi sajnos ismét főszereplővé lépett elő, bár ezúttal kissé más értelemben, hiszen ő is a kiállítás sorsára jutott. A mérkőzést összességében megérdemelten nyerte az Iváncsa! A veretlenségi sorozat is tovább folytatódik, immáron 15 mérkőzés óta. Öröm az ürömben, hogy a következő bajnokiról Berényi Balázs mellet az ötödik sárgáját begyűjtő Aradi Csaba is hiányozni fog.

Következik a Vecsés, hazai pályán.”

Domján Attila, az Iváncsa vezetőedzője így értékelt:

“Az első félidőben kétszer is tudtunk egyenlíteni, ami szünet előtt lélektanilag nagyon fontos volt. A második félidőben már több tisza gólhelyzetet is kialakítottunk, amiből egyet sikerült is kihasználni, ezért megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Fontos győzelem ez számunkra, amihez gratulálok minden játékosunknak!”

Paks II. – Iváncsa KSE 2-3 (2-2)
Paks, vezette: Borbás Bottyán Aurél

Paks II.: Verpecz – Bagó, Baló, Hajdú, Györgye (Vlasics 34.), Pál (Steinbach 73.), Kesztyűs (Berdó 59.), Simon, Nagy, Hanol, Zachán. Vezetőedző: Osztermájer Gábor
Iváncsa: Dániel – Balogh, Kertai, Kónya (Berényi 31.), Hauser, Varga, Fekecs, Aradi, Cseszneki, Pribék (Fazekas 87.), Büki (Folmer 76.). Vezetőedző: Domján Attila

Gól: Báló (8.), Simon (17.) illetve: Aradi (15.), Kertai (36.), Berényi (81.)
Kiállítva: Hanol (80.) illetve: Berényi (92.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?