Bognárral kezdte meg a felkészülést az Iváncsa!
Június 25-én edzésbe állt rövid pihenőt követően az NB III-ban bronzérmet bezsebelő Iváncsa KSE, amely komoly erősítéseket tervez a nyáron.
Augusztus 4-én szombaton kezdődik az NB III-as bajnoki idény az Iváncsa számára. Július folyamán heti négy edzés mellett két edzőmérkőzéssel készül Domján Attila csapata a pontvadászatra, így a játékosoknak jellemzően csupán a vasárnapokra kaptak szabadnapot.
Az Iváncsa honlapja így írt a nyári fejleményekről:
“Hétfőn először, egy közös játék erejére találkozott Domján Attila együttese. A keret nem volt teljes, hiszen voltak akik még vakációjukat töltötték, továbbá próbajátékosok is érkeztek. Köztük volt a korábban Budafokon, vagy Szlovákiában is futballozó Huszty Dániel, aki jó benyomást tett a szakmai stábra.
Összességében minden próbajátékosról elmondható, hogy az első benyomások roppant pozitívak voltak. További hír még, hogy nagy valószínűség szerint Iváncsán folytatja pályafutását a Videotonban nevelkedő, legutóbb Veszprémben futballozó, 23 esztendős Bognár Bence.”
Az Iváncsa felkészülésének menetrendje:
Monor – Iváncsa július 4. 18:00
Érd – Iváncsa július 7. 10:00
Csákvár – Iváncsa július 10. 18:00
Akasztó – Iváncsa július 12. 18:00
Iváncsa – Csepel július 14. 10:00
Iváncsa – III. kerületi TVE július 18. 18:00
Iváncsa – Dunaharaszti július 21. 10:00
Ajka – Iváncsa július 25. 18:00
ESMTK – Iváncsa július 28. 10:00
Forrás: Iváncsa KSE