Vármegyei meccsajánló: rangadó lesz Gárdonyban és Csóron
A Lovasberény és a Polgárdi is bajnoki címet ünnepelhet a hétvégén.
Vármegyei I. osztály felnőtt, 29. forduló
Bár a Sárbogárd már a múlt hétvégén megünnepelhette bajnoki címét, akadnak azért még izgalmak a vármegyei első osztályban. Nem dőlt még el, a többi dobogós hely sorsa, mint ahogyan az sem, hogy melyik csapat végez az utolsó helyen, ami kieséshez vezethet.
Szombaton az ezüstéremre pályázó együttesek közül a móriak a Gárdony vendégei lesznek. A tópartiak számára ez nem több, mint egy presztízsmeccs, Tar Bálint legénysége viszont győzelmi kényszerrel lép pályára.
A bogárdiak alighanem egy győzelemmel szeretnék folytatni remek sorozatukat hazai pályán az Adony ellen. Szintén szombaton játsszák a Sárosd és az Ikarus-Maroshegy meccsét, amelynek a fehérváriak az esélyesei.
Vasárnap a jelenleg második Csór hazai pályán fogadja az Ercsi együttesét. Ez rangadó a javából, bár elsősorban a csóriaknak fontos ez a találkozó. A dobogóra valós eséllyel rendelkező Főnix nem hibázhat Kápolnásnyéken, ha életben akarja tartani érmes álmait.
A Lajoskomárom és a Martonvásár ütközete egy igazi ki-ki meccs lehet. Nagyobb azonban a tétje a Mezőfalva és a VBK ütközetének, elsősorban a mezőfalviak számára, akik nagy lépést tehetnek a biztos bennmaradás felé, ha pontot, pontokat tudnak szerezni.
2026. május 23. szombat 17:00
Gárdony – Mór
Sárbogárd – Adony
Sárosd – Ikarus-Maroshegy
2026. május 24. vasárnap 17:00
Kápolnásnyék – FC Főnix
Csór – Ercsi
Lajoskomárom – Martonvásár
Mezőfalva – Videoton Baráti Kör
A tabella állása:
- Sárbogárd 68 pont
- Csór 57 pont
- Mór 55 pont
- FC Főnix 54 pont
- Gárdony 48 pont
- Martonvásár 45 pont
- Ercsi 41 pont
- Lajoskomárom 39 pont
- Ikarus-Maroshegy 37 pont
- Kápolnásnyék 32 pont
- Sárosd 31 pont
- Adony 25 pont
- Videoton Baráti Kör 14 pont
- Mezőfalva 7 pont
- Enying 5 pont
Vármegyei II. osztály Dél felnőtt, 25. forduló
A Polgárdi megnyugtató, 3 pontos előnnyel várja a bajnokság utolsó két fordulóját. Ha a Nagyvenyim szombaton nyerni tud a Beloiannisz vendégeként, akkor már ünnepelhet is a címvédő Polgárdi. Ha viszont a Beloiannisz otthon tartja a pontokat, akkor élesedik a harc.
Vasárnap a Polgárdi a tavasszal rendkívül kiegyensúlyozottan teljesítő Baraccsal fog meccselni. Elméletileg belefér a címvédő számára még egy vereség is, hiszen sokkal jobb a gólkülönbsége, mint kihívójának, a Beloiannisznak, és az utolsó fordulóban Seregélyesen aligha fogak hibázni Baranyai Bencéék.
2026. május 23. szombat 17:00
Beloiannisz – Nagyvenyim
Kisláng – Pákozd
2026. május 24. vasárnap 17:00
Aba Sárvíz – Seregélyes-Sárosd II.
Polgárdi – Baracs
Előszállás – LMSK
Sárszentmihály – Lajoskomárom II.
A tabella állása:
- Polgárdi 54 pont
- Beloiannisz 51 pont
- Nagyvenyim 45 pont
- Baracs 42 pont
- Aba 34 pont
- Pákozd 32 pont
- Kisláng 30 pont
- Seregélyes-Sárosd II. 28 pont
- Lajoskomárom II. 27 pont
- Nagykarácsony 20 pont
- LMSK 18 pont
- Előszállás 18 pont
- Sárszentmihály 7 pont
Vármegyei III. osztály Észak felnőtt, 25. forduló
Vasárnap csúcsderbi lesz ebben a csoportban, a listavezető Lovasberény a második helyen álló Mány II.-Csabdi együttesét fogadja. Ha a berényiek elkerülik a vereséget, azonnal ünnepelhetnek a lefújás után.
A tabella ugyanis csalóka, a Mány II.-Csabdi együttesének ugyanis ez lesz az utolsó szezonbeli meccse, a berényieknek pedig még lesz két bajnokijuk: egy Csókakőn, egy pedig hazai pályán az Iszka ellen.
2026. május 24. vasárnap 17:00
Pátka II. – Iszkaszentgyörgy
Újbarok – Magyaralmás
Lovasberény – Mány II.-Csabdi
Söréd – Csókakő
A tabella állása:
- Lovasberény 54 pont
- Mány II.-Csabdi 51 pont
- Söréd 29 pont
- Iszkaszentgyörgy 24 pont
- Pátka II. 22 pont
- Magyaralmás 15 pont
- Csókakő 11 pont
- Újbarok 11 pont
- Etyek II. kizárva
Vármegyei III. osztály Dél felnőtt, 25. forduló
Ebben a csoportban a bajnoki cím sorsa már a múlt hétvégén eldőlt. A Kőszárhegy és a Káloz azonban még harcol a második helyért.
A kőszárhegyiekre szombaton rangadó vár, kérdés, mennyire lesznek motiváltak a bogárdiak. A Káloz a tabellán közvetlenül mögötte álló táciakkal fog küzdeni a pontokért vasárnap.
2026. május 23. szombat 17:00
Sárbogárd II. – Kőszárhegy
2026. május 24. vasárnap 17:00
Alap – Sárszentágota
Káloz – Tác-Csősz
A tabella állása:
- Sárbogárd II. 51 pont
- Kőszárhegy 42 pont
- Káloz 40 pont
- Tác-Csősz 30 pont
- Alap 23 pont
- Cece 17 pont
- Vajta 14 pont
- Sárszentágota 4 pont
- Dég kizárva
Nyitókép: FociDrukker.com