Vármegye III: Velencén, Iszkán és Alapon is rangadó lesz a hétvégén

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A dobogóra hajtó Iszkaszentgyörgy ugyancsak az érmes helyekre pályázó ellenfelével csatázik, míg az eddig gyengén muzsikáló Alapra nagyon fontos meccs vár.

Vármegyei III. osztály Észak Felnőtt 10. forduló

Ebben a csoportban minden mérkőzés egységesen vasárnap 14:30-kor lesz. Több izgalmas mérkőzésre is kilátogathatnak a vármegyei futball szerelmesei.

A nyitóforduló óta veretlen Pázmánd a harmadik helyen álló Baracskát fogadja. A baracskaiak idegenben még nem kaptak ki ebben az idényben, legutóbbi két meccsüket megnyerték, esélyesként várják ezt az összecsapást.

A kajászóiak mostanában nem sok sót ettek meg, de otthonukból eddig még senki sem távozott győztesen. Aktuális ellenfelüknek, a nyékieknek van esélyük erre, hiszen eddig idegenben jól szerepeltek, csak Velencén nem tudtak pontot szerezni.

Alsóházi rangadó lesz Vértesacsán, a helyi csapat az Újbarok együttesét fogadja. Az acsaiak három, ellenfelük négy mérkőzés óta nyeretlen, most az egyik gárda rossz szériája könnyen megszakadhat.

A Velence toronymagas esélyesként várja a Tordas-Gyúró Egyetértés elleni derbit, mint gyakorlatilag minden bajnoki találkozót. Ugyanakkor azt érdemes megjegyezni, hogy a tópartiak ellenfele egyedül augusztusban, a nyitófordulóban kapott ki, és valószínűleg most sem feltett kézzel fognak kifutni a gyepre.

A Dinnyés nem hibázhat a Söréd ellen, ha nem akar leszakadni az élmezőnyről. A Becséri-csapat otthon bárkire veszélyes lehet, a sörédiek pedig még nyeretlenek, így egyértelmű hazai siker várható.

A második helyen álló Iszkaszentgyörgy és a negyedik Ráckeresztúr a forduló rangadója. Otthon veretlenek az iszkaiak, ám a Ráckeresztúriak idegenben is sok pontot szereztek, így a pillanatnyi forma dönthet. Az iszkaiak jobb passzban vannak, és a hazai pálya előnye is mellettük szól.

2023. október 22. vasárnap 14:30
Pázmánd – Baracska
Kajászó – Kápolnásnyék II.
Vértesacsa – Újbarok
Velence – Tordas-Gyúró Egyetértés
Dinnyés – Söréd
Iszkaszentgyörgy – Ráckeresztúr

A tabella állása a 7. forduló után:

  1. Velence 22p
  2. Iszkaszentgyörgy 17p
  3. Baracska 17p
  4. Ráckeresztúr 14p
  5. Tordas-Gyúró Egyetértés 14p
  6. Pusztavám 14p
  7. Kápolnásnyék II. 12p
  8. Pázmánd 12p
  9. Dinnyés 12p
  10. Kajászó 8p
  11. Újbarok 3p
  12. Vértesacsa 3p
  13. Söréd 2p
  14. Csókakő 0p

Vármegyei III. osztály Dél Felnőtt 8. forduló

Délen is egységesen vasárnap 14:30-tól lesznek a meccsek. Az ágotaiak a múlt heti botlásukat követően kárpótolhatják szurkolóikat, hiszen a sereghajtó, eddig nyeretlen Szabadegyháza ellen minden bizonnyal gólfesztivált rendeznek.

A lepsényiek győzelemmel hangoltak a Lajoskomárom elleni mérkőzésre. Az esélyesek még úgy is Gógánék lesznek, hogy a Kisláng elleni rangadót elbukták.

A listavezető Kisláng egyelőre képtelen hibázni, amely csoport legjobb csapatai ellen is bizonyította, hogy ki az úr a háznál. Most a Vajta elleni mérkőzést is esélyesként várja a tavaly még vármegye kettes gárda.

A Kőszárhegy remekül teljesített eddig, ám a sorsolása sem volt túl nehéz. Most az Alap ellen bizonyíthatja Potyondi Dániel legénysége, hogy nem csak a szerencsének köszönhetően állnak a táblázat harmadik helyén. Az alapiak számára viszont élet-halál kérdés a győzelem, ha nem akarnak megragadni az alsóházban.

A Nagylók masszív favoritként készülhet a Tác-Csősz elleni mérkőzésre. Várhatóan több góllal nyer majd a dobogóra hajtó nagylóki együttes.

A Kulcs és a Rácalmás ütközete kiélezett lehet. A csapatokat két pont választja el a tabellán, és bár a rácalmási csapat áll jobban, eddig négyből egyszer sem tudott nyerni idegenben.

A Dég és a Cece is ki-ki meccset játszhat egymással. A ceceiek zsinórban két meccset nyertek, jó passzban vannak, most is a három pontért utaznak.

2023. október 22. vasárnap 14:30
Sárszentágota – Szabadegyháza
LMSK – Lajoskomárom II.
Kisláng – Vajta
Alap – Kőszárhegy
Nagylók – Tác-Csősz
Kulcs – Rácalmás
Dég – Cece

A tabella állása a 7. forduló után:

  1. Kisláng 21p
  2. Lajoskomárom II. 18p
  3. Kőszárhegy 15p
  4. Nagylók 15p
  5. Sárszentágota 10p
  6. Vajta 10p
  7. Tác-Csősz 10p
  8. Rácalmás 9p
  9. LMSK 7p
  10. Alap 7p
  11. Cece 7p
  12. Kulcs 7p
  13. Dég 6p
  14. Szabadegyháza 1p

Nyitókép: FociDrukker.com

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?