Vármegye III: A móriak fél lábbal már bajnokok, a Nagylók már második

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vasárnap este tévesen került bejegyzésre a kőszárhegyi mérkőzés eredménye, ám a nagylókiak megnyerték a 9 gólos meccset Kőszárhegyen.

Vármegyei III. osztály Észak Felnőtt 23. forduló

Szombaton a Baracska a Csókakő együttesét látta vendégül. A gólzápor elmaradt, az eredmény viszont a papírformának megfelelően alakult: Baranyai István Attila második félidőben szerzett góljával a hazaiak otthon tartották a pontokat.

Vasárnap rendezték a többi mérkőzést. Az Magyaralmás Pázmándon vendégeskedett, és a jó formában lévő alsóházi együttes kétszer is egyenlített az éllovas ellen, így a csapatok megosztoztak a pontokon. A móriak kihasználták a lehetőséget, és izgalmas, fordulatos mérkőzésen begyűjtötték mindhárom pontot a tordasiak ellen. Pedig a Tordas II. a duplázó Szilágyi Imre Roland vezérletével a 11. percben már két góllal is vezetett, aztán a móriak egyenlítését követően a hajrá elején ismét vezetést szerzett. A móriak remekül hajráztak, és a 87. percben Loi Milán Krisztián értékesített egy büntetőt, amivel megnyerték a piros-feketék a találkozót.

Pontszámban immáron azonosan áll a Magyaralmás és a Mór II., ám a móriak egy meccsel kevesebbet játszottak eddig. Amennyiben a Mór II. a Söréd-Bodajk II., a Baracska, a Vértesacsa és az Újbarok ellen legalább 10 pontot szerez, akkor az almásiak eredményeitől függetlenül bajnok lesz a szezon végén.

Meglepetések persze bármikor lehetnek, ebben a fordulóban is akadt kettő. Az Újbarok a triplázó veterán, Móri Tamás vezérletével legyőzték a Dinnyést. A Vértesacsa otthon tartotta mindhárom pontot az esélyesebb kajászói csapattal szemben. 

A Csákberény nem állt ki a Gyúró ellen, így a találkozó pontjait a gyúróiak kapták 3-0-s gólkülönbséggel. Az Iszkaszentgyörgy 6-ot vágott a sörédi csapatnak, míg ellenfelük négyszer volt eredményes. Az iszkai Somogyi Szabolcs két büntetőt is gólra váltott az összecsapás során.

2023. 05. 06. szombat 17:00
Baracska – Csókakő 1-0

2023. 05. 07. vasárnap 17:00
Tordas – II. – Mór II. 3-4
Söréd-Bodajk II. – Iszkaszentgyörgy 4-6
Vértesacsa – Kajászó 4-3
Csákberény – Gyúró 0-3*
Újbarok – Dinnyés 4-2
Pázmánd – Magyaralmás 2-2

*A Csákberény nem állt ki.

Vármegyei III. osztály Dél Felnőtt 23. forduló

Ebben a csoportban minden mérkőzést vasárnap fognak megrendezni. A már bajnok Besnyő annak a Sárszentágotának az otthonába látogat, amely a legutóbbi öt meccséből csak egyet vesztett el hazai pályán, nem lefutott tehát a meccs. A második helyre hajtó szabadegyházai együttes rangadót játszik a Rácalmás vendégeként. A nagylókiak könnyen begyűjthetik a pontokat a sereghajtó kőszárhegy otthonában.

A már bajnok Besnyő számára nem volt tétje a Sárszentágota otthonában megrendezett találkozónak. A motiváltabb hazaiak a triplázó veterán, Kovács Krisztián vezérletével mindhárom pontot bezsebelték. Ez volt az ágotaiak ötödik tavaszi győzelme. A forduló előtt második szabadegyházai csapat megdöbbentő vereséget szenvedett el a Rácalmás elleni rangadón.

A Kőszárhegy-Nagylók mérkőzés megér egy külön misét, több szempontból is. Vasárnap este még 5-4-es eredmény szerepelt a jegyzőkönyvben a Kőszárhegy javára. Kiderült, az eredmény tévesen került fel a rendszerbe, hiszen a nagylókiak nyertek 5-4-re a sereghajtó otthonában.  A góllövőlistát vezető Szekeres Szebasztián Zoltán triplázott. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy 2-2-es állásnál egy kiállítást követően emberhátrányba került a kőszárhegyi együttes, így 25 percet emberhátrányban volt kénytelen lejátszani. Ennek ellenére szereztek két gólt, és csak egy találat választotta el őket a pontszerzéstől.

A dobogóra esélyes Alap ezúttal is nyert, méghozzá a Dég ellen. Ez volt az alapiak zsinórban harmadik sikere, tavasszal már hatszor nyert a csapat.

2023. 05. 07. vasárnap 17:00
Vajta – Lajoskomárom II. 1-1
Kőszárhegy – Nagylók 4-5
Rácalmás – Szabadegyháza-Sárosd II. 3-1
Sárszentágota – Besnyő 4-1
Ráckeresztúr – Cece 3-0
Alap – Dég 4-2

Nyitókép: Mór II.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?