Vármegye III: 6-ot vágott a Velence és a Dinnyés, 7 gól született Ágotán

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Botlott a Baracska és a Nyék, szenvedett a Kisláng.

Vármegyei III. osztály Észak Felnőtt 18. forduló

Paprikás hangulatú mérkőzésen verte a Tordas-Gyúró Egyetértés csapata a kápolnásnyéki együttest. A nyékiek technikai vezetőjét a 40. percben kiállította a játékvezető.

Megdöbbentő eredményt hozott a Söréd és a Baracska mérkőzése. A baracskaiak a papírformának megfelelően korán megszerezték a vezetést, ám a sörédiek a szünet előtt egyenlítettek. A második játékrészben nem született gól, így a sörédiek bravúrral otthon tartottak egy pontot a dobogóra hajtó riválisukkal szemben.

Az Iszkaszentgyörgy-Pusztavám mérkőzés jegyzőkönyvébe először 2-1 került be. Az első gólt a pusztavámi Magosi Bélának írták be, kiderült azonban, hogy azt az iszkai Balla Tamás szerezte valójában. Órákig a téves eredmény volt elérhető, egy olvasónk jelezte, valójában 3-0 lett az eredmény. A jegyzőkönyvet azóta sikerült javítani.

Gálázott a Dinnyés a Csókakő ellen. Hercsik Zalán tanítványai fél tucat gólig meg sem álltak. Székely Jóska és Pintér Árpád is duplázott a sereghajtó ellen, a dinnyésiek így karnyújtásnyira kerültek a dobogós helyektől.

A Velence felszívta magát a múlt heti botlást követően, és már az első félidőben eldöntötte a Pázmánd elleni meccset. Horváth Flórián mesterhármassal járult hozzá az éllovas sikeréhez.

2024. március 10. vasárnap 14:30
Tordas-Gyúró Egyetértés – Kápolnásnyék II. 2-0
Söréd – Baracska 1-1
Iszkaszentgyörgy – Pusztavám 3-0
Dinnyés – Csókakő 6-0
Velence TSE – Pázmánd 6-1

A tabella állása:
1. Velence TSE 37p
2. Iszkaszentgyörgy 33p
3. Baracska 30p
4. Dinnyés 26p
5. Kápolnásnyék II. 24p
6. Tordas-Gyúró Egyetértés 24p
7. Ráckeresztúr 21p
8. Pusztavám 20p
9. Pázmánd 17p
10. Kajászó 12p
11. Újbarok 7p
12. Söréd 6p
13. Csókakő 4p

Vármegyei III. osztály Dél Felnőtt 14. forduló

A Lajoskomárom II. már szombaton begyűjtötte a pontokat Rácalmáson. A lényegi kérdések szűk húsz perc leforgása alatt eldőltek.

A várakozásoknak megfelelően izgalmas, jó mérkőzést láthatott a publikum Sárszentágotán, a forduló rangadóján. A vendég kőszárhegyiek a duplázó Vágner Viktor vezérletével elcsenték mindhárom pontot, a győztes találat a 93. percben született.

A Vajta a szünet előtt majd a szünet után is betalált Tácon. A helyi csapat ugyan a második gólra hamar válaszolt, ám egyenlíteni már nem tudott.

Meglepetésre nem tudott nyerni hazai pályán a Cece a Szabadegyháza ellen. A sereghajtó kettős emberhátrányban fejezte be a találkozót, ennek ellenére pontot tudott szerezni, sőt, a meccs jelentős százalékában nyerésre is állt.

Sokkoló eredmény született Dégen. A helyi csapat meglepte a jó erőkből álló lepsényi együttest, és Boda Bálint valamint Talkovics Balázs találataival otthon tartotta a pontokat.

Megszenvedett a győzelemért a Kisláng Kulcson. A listavezető a második félidő elején 0-0-ás állásnál emberhátrányba került, mégis nyerni tudott. Az ütközet egyetlen gólját Árki Péter szerezte percekkel a lefújás előtt.

A Nagylók meglehetősen simán verte az Alap együttesét. Egy órányi játék után négy gól volt a dobogóra hajtó csapat előnye, amelyből a nagylókiak kettőt meg is őriztek a lefújásig.

2024. március 9. szombat 14:30
Rácalmás – Lajoskomárom II. 0-3

2024. március 10. vasárnap 14:30
Sárszentágota – Kőszárhegy 3-4
Tác-Csősz – Vajta 1-2
Cece – Szabadegyháza 3-3
Dég – LMSK 2-0
Kulcs – Kisláng 0-1
Nagylók – Alap 4-2

A tabella állása:
1. Kisláng 40p
2. Lajoskomárom II. 33p
3. Nagylók 33p
4. Kőszárhegy 25p
5. Vajta 22p
6. Sárszentágota 22p
7. LMSK 21p
8. Dég 18p
9. Rácalmás 14p
10. Cece 14p
11. Alap 14p
12. Tác-Csősz 13p
13. Kulcs 11p
14. Szabadegyháza 3p

Nyitókép: FociDrukker.com

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?