Vármegye II: Robog a bajnoki cím felé a Csernye és az Adony

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Pátka hazai pályán meglepő vereséget szenvedett, hatpontos ranagdót nyert a Nagykarácsony.

Vármegyei II. osztály Észak Felnőtt 15. forduló

Egyszerűen képtelen hibázni a Bakonycsernye. A listavezető most a móriakat győzte le, Keller István két góllal járult csapata sikeréhez.

A felcsútiak hátrányból verték a Szárt. Miután a Puskás Akadémia III. fordított, gyorsan létszámhátrányba került, miután a néhány perccel korábban pályára lépő Hamar Árvint kiállította a játékvezető. Szabó Dániel csapatát ez azonban nem zavarta meg, és szerzett még két gólt, miközben egyet sem kapott.

A Mány-Csabdi együttese kitömte a VBK csapatát. Háromgólos vezetésnél emberhátrányba került a fehérvári együttes, és bár szerzett 3 gólt a 10 gólt hozó mérkőzésen, nem igazán volt sansza ezen a napon a pontszerzésre.

A Vál korán megszerezte a vezetést az Etyek ellen Kiss András találatával. A második félidőben azonban az etyekiek akarat érvényesült, előbb Varga Máté majd Dzsezsenyák Ferenc köszönt be, így az etyekiek mindhárom pontot bezsebelték.

Meglepetésre hazai pályán vereséget szenvedett a Pátka a Fehérvárcsurgó ellen. A mérkőzés elején egy gólváltást követően sokáig úgy tűnt, megosztoznak a pontokon a csapatok, ám a 94. percben érkezett a csurgói Csány Norbert és eldöntötte a meccset.

2024. március 16. szombat 15:00
Bakonycsernye – Mór II. 4-1 (2-1)

2024. március 17. vasárnap 15:00
Puskás Akadémia III. – Szár 4-1 (1-1)
Videoton Baráti Kör – Mány-Csabdi 3-7 (2-4)
Vál – Etyek 1-2 (1-0)
Pátka – Fehérvárcsurgó 1-2 (1-1)

2024. május 23. csütörtök 18:30
Herceghalom – Pákozd

A tabella állása:
1. Bakonycsernye 42p
2. Puskás Akadémia III. 30p
3. Pátka 27p
4. Mór II. 27p
5. Etyek 20p
6. Szár 19p
7. Fehérvárcsurgó 18p
8. Vál 16p
9. Mány-Csabdi 15p
10. Videoton Baráti Kör 14p
11. Magyaralmás 14p
12. Herceghalom 12p
13. Pákozd 3p

Vármegyei II. osztály Dél Felnőtt 15. forduló

A Beloiannisz otthon tartotta a három pontot a Káloz ellen. A rutinos Szalai Pál Viktor triplával segítette győzelemhez csapatát.

Az Adony a duplázó Hamar Erik Viktor vezérletével nyert az Előszállás ellen. A listavezető tehát megőrizte előnyét a táblázaton, és egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez.

A Nagykarácsony és a Nagyvenyim rangadóján egy órán át nem született gól. Ekkor előbb Kovács Roland, majd Jákli Kristóf Gyula zörgette meg a venyimiek hálóját.

A Sárszentmihály meglepetésre nagy különbséggel verte az Aba Sárvíz csapatát. A fordulatos mérkőzésen korán vezetést szerzett a mihályi csapat Blaski Miklós révén, majd Glócz Herkules duplájával még az első félidőben fordítottak az abaiak. A Sárszentmihály még a szünet előtt egyenlített Fodor Máté Oszkár góljával, aki a második játékrészben is szerzett még két gólt.

Izgalmas mérkőzésen győzte le a Polgárdi a Seregélyes együttesét. Baranyai Bence az első félidőben duplázott, ám csapata előnye a hajrá közepére elolvadt. Végül percekkel a lefújás előtt Vékony Noel szerezte a mindent eldöntő gólt.

A Baracs a papírformának megfelelően két vállra fektette a Besnyő együttesét. Huber Balázs két góllal járult csapata sikeréhez. A baracsiak az 50. percben már 5 góllal vezettek, végül ebből a találkozó végéig négy gólnyi előnyt meg is őriztek.

2024. március 16. szombat 15:00
Beloiannisz – Káloz 6-2 (2-2)

2024. március 17. vasárnap 15:00
Adony – Előszállás 4-2 (2-0)
Nagykarácsony – Nagyvenyim 2-0 (0-0)
Sárszentmihály – Aba Sárvíz 6-2 (2-2)
Polgárdi – Seregélyes 3-2 (2-0)
Besnyő – Baracs 1-5 (0-3)

A tabella állása:
1. Adony 36p
2. Baracs 31p
3. Polgárdi 27p
4. Nagykarácsony 27p
5. Nagyvenyim 22p
6. Sárosd II. 22p
7. Aba Sárvíz 22p
8. Beloiannisz 21p
9. Seregélyes 13p
10. Káloz 11p
11. Sárszentmihály 9p
12. Besnyő 8p
13. Előszállás 6p

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?