Vármegye II: bajnokot vert a Pusztavám, játék nélkül nyert a Polgárdi

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me

A Nagykarácsony nem vállalta a mai megmérettetést.

Vármegyei II. osztály Észak felnőtt, 22. forduló

A szombati bodajki mérkőzésről már írtunk. Nézzük a vasárnapi fejleményeket!

Az Etyek és a Bakonycsernye presztízsmeccsét az etyekiek nyerték, akik már az első félidőben három gólt szereztek a címvédő ellen. A térfélcsere után nem született gól.

Meglepetésre a mostanában botladozó Pusztavám legyőzte a bajnok móri csapatot. A találkozó egyetlen találatát Deme Levente érte el a mérkőzés hajrájában.

Gólzáporos mérkőzést játszott Velencén a felcsúti együttes. A vezetést a tópartiak már a hatodik percben megszerezték, ám az adok-kapokból végül a Puskás Akadémia III. csapata jött ki jobban, amely jobban hajrázott aktuális ellenfelénél.

A Vál már az első percben megszerezte a vezetést Sinkó Donát Patrik révén a csurgóiak ellen, ennek ellenére nem szerzett pontot az alsóházi csapat. A Fehérvárcsurgó azt követően, hogy a 69. percben Csapcsár Miklós kiállítását követően emberhátrányba került, megtáltosodott és megfordította a meccset Lascsik Mátyás és Molnár Dávid László góljaival.

A Pátka kétgólos hátrányból nyert hazai pályán a Szár ellen. Amikor már-már úgy tűnt, döntetlennel ér véget az ütközet, a 91. percben Kovács Levente András eldöntötte a mérkőzést.

2026. május 16. szombat 17:00
Bodajk – Mány 5-3 (3-3)

2026. május 17. vasárnap 17:00
Etyek – Bakonycsernye 3-0 (3-0)
Pusztavám – Mór II. 1-0 (0-0)
Velence – Puskás Akadémia III. 4-6 (2-3)
Vál – Fehérvárcsurgó 1-2 (1-0)
Pátka – Szár 3-2 (0-2)

A tabella végeredménye:

  1. Mór II. 54 pont
  2. Etyek 52 pont
  3. Bakonycsernye 44 pont
  4. Puskás Akadémia III. 37 pont
  5. Fehérvárcsurgó 30 pont
  6. Szár 28 pont
  7. Pusztavám 26 pont
  8. Mány 23 pont
  9. Velence 23 pont
  10. Pátka 22 pont
  11. Vál 16 pont
  12. Bodajk 16 pont

Vármegyei II. osztály Dél felnőtt, 24. forduló

A Beloiannisz a kevesebb mint 50 perc alatt klasszikus mesterhármast jegyző Lakakisz Nikolaosz vezérletével győzött a Lajoskomárom II. vendégeként. Az alsóházi csapat a hajrá kezdetén egygólosra csökkentette a hátrányát, majd a hosszabbításban újabb gólt szerzett a Beloiannisz, eldöntve a pontok sorsát.

Aki késve érkezett ki a Nagyvenyim és az Előszállás meccsére, az bánhatta. A mérkőzés mind a négy gólja az első tíz percben született, ezek többségét a venyimiek szerezték. Ráthgéber László egy duplával vette ki a részét csapata sikeréből.

A Baracs és az Aba megosztozott egymással a pontokon. Nem volt azonban unalmas a mérkőzés, hiszen hat gól született, az utolsó tíz percben három gólt láthatott a publikum. Az abai Réti Róbert István a 93. percben mentette döntetlenre a meccset.

A Pákozd hatpontos rangadót nyert Seregélyesen a helyi csapat ellen. Téglási Miklós Milán két gólt szerzett a hajrában, ami döntőnek bizonyult.

A Nagykarácsony létszámproblémák miatt lemondta a mai mérkőzést a Polgárdi ellen. A címvédő így játék nélkül kapja meg a mérkőzés pontjait 3-0-ás gólkülönbséggel.

Az időjárásnak megfelelően mondhatni vízliabda mérkőzést játszott egymással a Sárszentmihály és a Kisláng. Bombameglepetésre a sereghajtó jött ki jobban az adok-kapokból, amely a triplázó Blaski Miklós vezérletével nyerni tudott.

Ebben a csoportban még hátra van három forduló, a Polgárdi három pontos előnye ugyan nem behozhatatlan, de bravúr volna, ha a Beloiannisz innen ki tudná énekelni a sajtot a címvédő szájából. A Polgárdinak csak egy komolyabb ellenfele lesz, a Baracs, a Nagykarácsony és a Seregélyes-Sárosd II. ellen pedig aligha fognak hibázni Baranyai Bencéék.

2026. május 17. vasárnap 17:00
Lajoskomárom II. – Beloiannisz 2-4 (0-2)
Nagyvenyim – Előszállás 3-1 (3-1)
Baracs – Aba Sárvíz 3-3 (0-1)
Seregélyes-Sárosd II. – Pákozd 2-4 (1-2)
Nagykarácsony – Polgárdi 0-3
Sárszentmihály – Kisláng 7-5 (2-2)

A tabella állása:

  1. Polgárdi 54 pont
  2. Beloiannisz 51 pont
  3. Nagyvenyim 45 pont
  4. Baracs 42 pont
  5. Aba 34 pont
  6. Pákozd 32 pont
  7. Kisláng 30 pont
  8. Seregélyes-Sárosd II. 28 pont
  9. Lajoskomárom II. 27 pont
  10. Nagykarácsony 20 pont
  11. LMSK 18 pont
  12. Előszállás 18 pont
  13. Sárszentmihály 7 pont

Nyitókép: FociDrukker.com

Twitter
Visit Us
Follow Me

Vélemény, hozzászólás?