Vármegye II: A kiállítás sem zavarta meg a Besnyőt, legyőzte a Sárszentmihályt!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Szombaton csak egy vármegye kettes mérkőzést játszottak, ám az nem akármilyen izgalmakat hozott.

Hat nyeretlenül megvívott mérkőzés után végre felcsillant a remény a besnyőiek előtt, hogy győzhetnek. Ellenfelük ugyanis az öt mérkőzés óta pontot sem szerző Sárszentmihály volt.

Az első félidő nem hozott gólt, sőt, még színes lapot sem osztott ki a játékvezető. A látottakkal aligha volt elégedett a két tréner, hiszen mindketten kettőt cseréltek a szünetben.

Ennek besnyői oldalon lett meg az eredménye. Előbb Boronyai Richárd szerzett egy gólt az 51. percben, majd a csereként pályára lépő Víg Alex volt eredményes három perccel később.

Csakhogy a 71. percben a játékvezető kiállította a Besnyő játékosát, Juhász Martin Rolandot. Innentől kezdett igazán izgalmassá válni a meccs.

Sokáig azonban nem tudták kihasználni az emberelőnyt a sárszentmihályiak. Erre egészen a 85. percig kellett várni, amikor Török Norbert góljával zárkózott fel egy gólra a vendég gárda.

Több gól azonban már nem született, így megőrizte előnyét a Besnyő és fontos győzelmet aratott. A besnyőiek az utolsó helyen álltak, most azonban négy helyet javítva feljöttek a kilencedik pozícióba a táblázaton.

Persze vasárnap este már lehet, hogy hátrébb lesznek, ez a többi mérkőzés eredményétől függ.

2023. november 12. szombat 13:30
Besnyő – Sárszentmihály 2-1 (0-0)

A tabella állása:

  1. Adony 23p
  2. Baracs 20p
  3. Nagykarácsony 17p
  4. Polgárdi 16p
  5. Aba Sárvíz 16p
  6. Nagyvenyim 15p
  7. Beloiannisz 15p
  8. Sárosd II. 15p
  9. Besnyő 9p
  10. Káloz 8p
  11. Seregélyes 7p
  12. Előszállás 6p
  13. Sárszentmihály 6p

 

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?