Vármegye I: Gyakorlatilag eldőlt, mely csapatok végeznek a dobogón

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A vasárnapi játéknapot követően nagy bizonyossággal kijelenthető: az a három együttes fog érmet kapni, amelyik most az első három helyen tanyázik.

Vármegyei I. osztály Felnőtt 28. forduló

Szombaton a már bajnok Gárdony nem engedett ki, és a Sárosdot is két vállra fektette a duplázó Tóth Tibor vezérletével. A bronzéremre hajtó bogárdiak ugyan magabiztosan nyertek a Bodajk otthonában, utóbb kiderült, ennek már nem sok jelentősége volt.

Vasárnap ugyanis az élcsapatok egyike sem hibázott. A Főnix megerősítette második helyét, a fehérváriak fél tucat gólt rámoltak a bicskeiek hálójába. Balogh László és Zoboki Álmos is duplázott. Nyert a Tordas is, méghozzá Ercsiben. Nem nagy kockázat kijelenteni azt, hogy a tordasiak szájából aligha fogja bárki is kiénekelni a sajtot, és itt a sajt alatt most az érmes helyeket értjük.

A Kápolnásnyék a papírformának megfelelően nagy különbséggel verte a Mány együttesét. A nyékieknek azonban már csak elméleti esélye van a harmadik helyre, sokkal égetőbb kérdés, hogy kap-e majd vármegye egyes indulási jogot a klub, erről ugyanis azóta sem futott be friss hír. Ha ez nem történik meg, akkor a nyékiek legfeljebb a megyei másodosztályban indulhatnak a következő idényben.

2023. 05. 13. szombat 17:00
Bodajk – Sárbogárd 0-3 (0-2)
Sárosd – Gárdony 0-3 (0-1)

2023. 05. 14. vasárnap 17:00
MÁV Előre FC Főnix – Bicske II. 6-0 (2-0)
Martonvásár – Csór 0-2 (0-2)
Ercsi – Tordas 0-3 (0-2)
Kápolnásnyék – Mány 5-1 (2-0)
Enying – Ikarus-Maroshegy 1-1 (1-0)

Nyitókép: Unsplash

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?