Vármegye három: Véget ért a táciak vesszőfutása, gálázott a Kajászó és az Iszka
A kajászói Pfeiffer Róbert Sándor és az iszkai Nyers Zsolt is klasszikus mesterhármast ért el.
Vármegyei III. osztály Észak Felnőtt 21. forduló
A szombati meccsről már írtunk, nézzük, milyen eredmények születtek vasárnap!
A Kajászó a papírformának megfelelően elpáholta a Csókakő együttesét. Pfeiffer Róbert Sándor 25 perc alatt klasszikus mesterhármast szerzett, majd a második játékrészben is szerzett még egy gólt.
Az Iszkaszentgyörgy alaposan kitömte a nyéki csapatot annak ellenére, hogy az első játékrész derekán hátrányba került. Nyers Zsolt a 37. és az 50. perc között klasszikus mesterhármast ért el, majd csapattársai további négy gólt szereztek. A KVSE II. tíz emberrel fejezte be a találkozót.
Az Újbarok felállt kétgólos hátrányból a duplázó Gyenge Szabolcs vezérletével a Ráckeresztúr ellen, mégsem szerzett pontot. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy mindkét együttesből kiállítottak egy-egy játékost.
A Tordas-Gyúró Egyetértés a papírformának megfelelően két vállra fektette a Sörédet. Az első találatra még válaszoltak a sörédiek, végül azonban alulmaradtak.
2024. 03. 30. szombat 15:00
Baracska – Dinnyés 3-1
2024. 03. 31. vasárnap 16:00
Csókakő – Kajászó 2-7
Kápolnásnyék II. – Iszkaszentgyörgy 1-7
Újbarok – Ráckeresztúr 2-4
Tordas-Gyúró Egyetértés – Söréd 4-1
A tabella állása:
1. Velence TSE 43p
2. Iszkaszentgyörgy 39p
3. Baracska 34p
4. Kápolnásnyék II. 30p
5. Dinnyés 29p
6. Tordas-Gyúró Egyetértés 27p
7. Ráckeresztúr 25p
8. Pusztavám 21p
9. Pázmánd 20p
10. Kajászó 15p
11. Újbarok 10p
12. Söréd 10p
13. Csókakő 4p
Vármegyei III. osztály Dél Felnőtt 17. forduló
A Lajoskomáromiak már szombaton begyűjtötték a pontokat. Vasárnap többnyire papírforma eredmények születtek.
A lepsényiek nagyon elpáholták az Alapot. Tóth Vincent Krisztián és Tímár Krisztián is duplázott a meccsen.
Közel járt a bravúrhoz a Szabadegyháza, amely hátrányból fordított a Nagylók ellen. A 89. percben még a sereghajtó vezetett, ám a 90. percben Penzer Simon egalizált, majd Killer Péter a hosszabbításban értékesített egy büntetőt, így a nagylókiak nyertek.
Zsinórban három győzelmet követően vereséget szenvedett a Dég. Vajtán a helyi csapat a duplázó Csányi Kálmán Miklós vezérletével húsz percen belül már három góllal vezetett, végül otthon is tartotta a pontokat.
A Kőszárhegy kapott gól nélkül verte a Cecét, így a csapat továbbra is hibátlan mérleggel rendelkezik tavasszal. Ez volt zsinórban a nyolcadik olyan mérkőzés, ahol a Cece nem tudta kiharcolni a győzelmet a pályán.
Egymás után kilenc mérkőzésen maradt nyeretlen a Tác-Csősz, most azonban győzni tudott a Rácalmás ellen. Pájer Kristóf duplával járult hozzá csapata sikeréhez. A rácalmásiak a tavasszal még nem szereztek pontot, aktuális riválisuk át is ugrotta őket a tabellán.
2024. 03. 30. szombat 15:00
Lajoskomárom II. – Kulcs 6-2
2024. 03. 31. vasárnap 15:00
LMSK – Alap 5-0
2024. 03. 31. vasárnap 15:30
Szabadegyháza – Nagylók 2-3
2024. 03. 31. vasárnap 16:00
Sárszentágota – Kisláng 0-2
Vajta – Dég 3-2
Kőszárhegy – Cece 2-0
Tác-Csősz – Rácalmás 3-1
A tabella állása:
1. Kisláng 49p
2. Lajoskomárom II. 39p
3. Nagylók 36p
4. Kőszárhegy 34p
5. LMSK 30p
6. Vajta 28p
7. Sárszentágota 26p
8. Dég 24p
9. Cece 17p
10. Tác-Csősz 17p
11. Rácalmás 14p
12. Alap 14p
13. Kulcs 12p
14. Szabadegyháza 4p
Nyitókép: FociDrukker.com