A Mányi TK elnöke, Varga Mihály egy hosszabb lélegzetvételű írásban összegezte gondolatait az elmúlt szezonról.

A mányiak helyzete nem egyedülálló Fejér megyében. Elnökük, Varga Mihály lemondásokkal, áldozatvállalásokkal teli évet tudhat maga mögött, jó néhány kritikát kellett elengednie füle mellett, ám fáradozásának, kitartó munkájának beérett gyümölcse. Az utolsó fordulókig harcban volt a bajnoki címért a Mány, ahol összetartó közösség kovácsolódott.

A felnőtt csapat sikerei számos helyi fiatalt ösztönöznek arra, hogy ők is a labdarúgást válasszák. Az utánpótlás-képzés pedig kétség kívül elengedhetetlen feltétele annak, hogy Magyarország ne csupán epizódszereplője legyen a nemzetközi labdarúgásnak, hanem hasonló, vagy talán még nagyobb sikereket érjen el a közeljövőben, mint az idei Európa Bajnokságon.

Varga Mihály, a Mány elnöke a következőket írta a mányi csapat szezonjáról facebook oldalán:
„Régóta vártam ezt a lehetőséget, megvárva azt, hogy a számomra (számunkra) oly fontos sportidény véget érjen, és végre mindenféle mellébeszélés nélkül leírhassam a gondolataimat, meg tolmácsolhassam talán másokét is. Egy kisközösséget képviselek, benne ilyen-olyan gondolkodású, értékrendű, anyagi helyzetű, korú, nemű emberekkel, de egy valami teljesen összeköt minket: Mányért, a névért, és saját sikereinkért dolgoztunk, tettünk egész évben.

Az utolsó fordulóban Bakonycsernyén, annak ellenére, hogy tavasszal először, talán a legfontosabb pillanatban kikaptunk, és eldőlt, hogy a felnőtt csapatunk harmadik helyen végzett a bajnokságban, megkönnyebbülést, és egy óriási sóhajt éreztem. Csalódott is lehettem volna, de mást éreztem…

Varga Mihály, a Mányi TK elnöke

Rettentően nehéz év volt, rengeteg lemondással, áldozatvállalással, gondokkal, és természetesen örömökkel teli időszak. Kevesen tudják, mennyi álmatlan éjszaka, szombat esti puccparádé, végigtalpalt rendezvény és hétköznapi vívódások kellettek ahhoz, hogy ma Mányon ilyen széleskörű, „sajátunkénak” érzett klub létrejöhessen. Ez nem feltétlenül az eredményességről szól, hanem arról, hogy komoly áldozatokat hozva építettünk fel valamit. A „mi” berkeinken belül tudják azt, hogy nélkülem ez az egész nem jöhetett volna létre, bár én soha nem hivalkodtam, és dicsekedtem a befektetett energiával, pénzzel, munkával, mert úgy érzem, éreztem, mindez közös, az egész éves sikerek, és a tegnapi fájó vereség is. Csendben viseltem el a sikereket és a csalódásokat is.

Egész évben az éltetett, hogyan csináljam végig, hogy minden meccset, legyen az ifi, serdülő, felnőtt, végigdolgozzuk, bebizonyítsuk, hogy érdemesek vagyunk minden fajta elismerésre, hogy ne kérdőjelezzék meg a „létünket”.

Mányon különlegesen nehéz bármit is jól csinálni, legyen az vállalkozás, vagy a szabadidős tevékenység bármilyen szegmense, legyen az tánc, zene, mazsi, sport, mert itt hatványozottan azzal vannak elfoglalva a „kívülállók”, hogy na mibe került mindez, na mennyit keresett vele, na megint a foci, miért van erre szükség satöbbi. Ilyen, és ehhez hasonló „légkörben” különösen sokat számít, hogy egyre többen felismerték a környezetünkben mindazt a rettentő munkát, ami napról-napra végigkísérte ezt az évet. Ezért váltam „közömbössé” a negatív hangokkal szemben, ezért tudtam olyan dolgokról is lemondani, ami sokkal kevésbé fontos az életemben, és ezért tudtam csak azokra koncentrálni, akik tisztelik a munkámat, a befektetett pénzt, energiát, erőt. Az már nem bánt, hogy akik nem segítettek, legalább ne ártottak volna, de nem vagyunk egyformák, én ezt elfogadom, hiszen nekünk sem kötelező „térfigyelő kamerákon” keresztül nézni a valóságot…

Az más kérdés, hogy végre felismerhetné mindenki ebben a falu-közösségben, (főleg hogy ez a „negatívoknak” nem kerül semmibe, maximum csendben morogni) hogy ez nem „vargamisi sportkör”, nem „felesleges pénzkidobás”, hanem egy falunkat egyre komolyabban, egyre nagyobb munkával képviselő Egyesület. Mint minden másik kulturális közösség, Tánccsoport, Mazsorett, amely hírnevet hoz, és sokkal többet ér, mint amibe kerül. Minden tiszteletem ezeké a szervezeteké, mert hasonló „életet” élnek! Mert a munka nem a tapsolásnál kezdődik…

Voltak hullámvölgyek, voltak nehéz pillanatok, de végig volt cél, és ez adott erőt. És ez tényleg nem a sport maga, ez lehet bármi más, „harangöntés, vagy szalvétagyűjtés”, de amit csináltam, igyekeztem teljes lángon égve, becsülettel teljesíteni.

Sokkal nehezebb helyzetben voltunk, mint bárki a környéken, hiszen ez egy olyan sportklub, amely valós otthon nélkül, pályáról-pályára vándorolva is bebizonyította az erejét. Nem hullott az ölünkbe hirtelen több százmillió, nem kaptunk „atyai” segítséget vasárnapról hétfőre, mégis bebizonyítottuk, életképesek vagyunk. Azokon is segítettem fél éve, akik ma már nem állnak szóba velünk, mert mindenük megvan. De gyarló az ember 🙂

Saját szerepemet nem nagyítom fel, de hiba nélkül nem tudtam volna végigcsinálni ezt az időszakot, sokat tévedtem, biztos félreismertem embereket is, de tudom, ha hibáztam, nem szándékosan történt, hanem a szívem vitt előre. Sokszor átléptem saját anyagi és emberi korlátaimat, nem gondolkodtam azon, magamnak vegyek e cipőt, vagy másoknak, magamnak tankoljak gázolajat, vagy másoknak. Alárendeltem mindent a sikernek, és mások örömének, sokszor saját magamnak okozva fejtörést.

Kevesen vannak tisztában vele, de ez a kis egyesület, mivel mindent magának kell előteremteni. Ma a mányi sportvalóság évente 4-4,5 millió forintba kerül, minden még létező szűziességével, és vállalásaival együtt. Ehhez maga az önkormányzat mint segítő kéz, 1 millió forinttal járul hozzá egy évben, ami nagy segítség, és nyilván köszönni való támogatás. A költségekhez hiányzó részt mindenki gondolja hozzá… egy közepes árkategóriájú autó, de az „csak egy érték”..- amit elértünk, meg maga az ÉRTÉK…

A Mányi TK a harmadik helyen végzett a megye kettes Osz-Car csoportban (2015/2016)

Jó volt látni, hogy egyre többen vagyunk, egyre sikeresebb a felnőtt csapat, helyi fiatalok alkotják az ifit, serdülőt, és egyre több gyerkőc szereti meg ezt a férfias, közösségépítő sportágat. Sajnáltam mindig, hogy a Bozsik-tornákon nem tudtam részt venni, de fizikailag már nem fért volna bele, mindent egy napra koncentrálni. De látható, hogy minden focis gyerekünk emberileg jó kezekben van, és ez a legfontosabb!

Nem tisztem megítélni a labdarúgás jelenlegi helyzetét, de mint mindenben, sajnos itt sem a befektetett energia a legfontosabb, a tűzhöz vezető út elérése mindent visz. Sziget vagyunk a tengerben, olyanok, mint például szári barátaink, talán ezért is a barátaink. Az hogy mi nem állunk a sorba, ma hátrány ugyan, de nemesebbé teszi a sikereinket. Nyilván nehéz azt elviselni, hogy azokhoz vándorol minden, ahol amúgy is van, de büszkévé tesz, amit csinálunk, mert a tartós értéket nem lehet kézzel megfogni, azt magunkban, a szívünkben hordozzuk. Ezt megvenni nem lehet, talán az élet erre is csattanós választ ad majd.

Örülök, hogy olyan embereket ismertem meg, olyanok játszottak a csapatunkban, akik tudásuk, nevük alapján bárhol máshol játszhattak volna, de miattam, és a csapat emberi értékei miatt itt vannak. Mert ha már az évek során elfogytunk, és fizetnem kell, olyanért teszem, aki nem „szégyelli” hangosan, büszkén kiejteni a száján: mányinak érzem magam, és Mány sikereiért harcolok!

Nagyon sok mindent el lehetne mondani erről az idényről. Ezt az évet abszolút nem éltem meg csalódásnak, mert mindent megtettem, és úgy érzem, kollektíve a csapat is, mert 30 héten át becsülettel tette a dolgát, hullámvölgyekkel, emberi hibákkal olykor, de sikeresen. A helyezés, a pontok száma ebben a történetben harmadlagos dolog csak.

Amit változtatni kell, meg fogjuk tenni, közösen, együtt, és együtt kell az áldozatokat is vállalnunk, mert még egy évet így nem fogunk tudni végig csinálni. Remélem lesz „otthonunk”, lesznek sikereink, és a sport megint fog örömet, kihívást hozni az életünkbe.

Én mást nem tehetek, mint köszönettel adózom mindazoknak, akik segítettek, erőt adtak, és a lehetőseikhez mérten mindent megtettek a MÁNY sikereiért! Köszönöm minden szinten, a kiállást, a lemondásokkal teli hétvégéket, játékosoknak, szurkolóknak, csapatnak segítőknek egyaránt! Külön köszönöm Gergely Mohácsi, Zsolt Lovasi, hogy időt energiát nem kímélve hóban-fagyban, melegben megcsináltátok a gyerekekkel, és erőt adtatok a hétköznapokban. Köszönöm Molnos Zoli „bácsinak” a Bozsikos áldozatvállalását, ami szintén embert próbáló volt. Erno Doma, nélküled ez a felnőtt csapat ugyanúgy nem működött volna, de ezt Te is tudod, tiszteletem, és köszönetem érte!

Köszönöm Mihályné Varga az igazi emberi hátteret, kitartást, és akkor is ott voltál, amikor fájdalmamban homokba dugtam a fejem 🙂

Mindenkinek, aki ma Mányon tett, adott, értéket teremtett, őszinte köszönetem! Legyetek büszkék a csapatotokra, értékeitekre kedves mányiak! Megérdemlik!

Mást nem is kell mondanom, nincs is értelme:
HAJRÁ MÁNY!!!!!! <3 <3″

Ajánlott cikkek:

• Így szurkoltak Belgium ellen a Fejér megyeiek – képgaléria!
• Magyar színekbe borultak az autók a belga meccs előtt – képgaléria!
• Magyarország csoportelső: Így szurkoltak a Fejér megyeiek a Portugál meccsen – képgaléria!