Török játékost igazolt a Mezőfalva

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me

A csapat ebben a szezonban is a vármegyei első osztályban szerepel.

Meglehetősen visszafogottan szerepeltek a mezőfalviak az előző kiírásban. A csapat 28 bajnoki mérkőzésen mindössze hét pontot gyűjtött. Ez a teljesítmény a 15 csapatos pontvadászat 14. helyének megszerzéséhez volt elég.

Az együttes azonban így is megőrizte vármegyei első osztályú tagságát. A Sárbogárd ugyanis kiharcolta az NB III-ban való szereplés jogát az osztályozó megnyerésével, a vármegyei másodosztály bajnokai közül pedig egyik csapat sem jutott fel. A móriak nem is juthattak, a Polgárdi pedig eleve nem is igényeltek a magasabb osztályhoz való induláshoz szükséges engedélyt.

Egy török fiatal lett a klub első nyári igazolása

A mezőfalviak az előző idénybeli szereplésük fényében nem meglepő, hogy a keret megerősítésén fáradoznak. A klub leigazolta Burak Alp Tuncot, aki a törökországi Agri 1970 Spor csapatától érkezett. Egy 18 esztendős labdarúgóról van szó, aki több poszton is bevethető.

A Mezőfalva folyamatosan toboroz további játékosokat a felnőtt csapatba a közösségi oldalán és a honlapján keresztül. Azt írják, olyan futballistákat keresnek, akik nem félnek a párharcoktól és szeretik a focit.

Számukra bajnoki szereplést kínálnak a Fejér vármegyei első osztályú bajnokságban. Azt írják, összetartó, baráti közösségben tölthetik idejüket, akik úgy döntenek, csatlakoznak az együtteshez.

Nyitókép: Pixabay

Twitter
Visit Us
Follow Me

Vélemény, hozzászólás?