Tordas: Bravúr a Mór ellen, győzelem Vereben!

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Kitűnő hetet zárt a Tordas. A település megye egyes csapata remek eredményt ért el a bajnokaspiráns ellen, míg a megye III-as gárda a sereghajtónál vendégeskedett.

A Tordas tudósítója így számot be a Mór elleni Megye I-es mérkőzésről:
„Korolovszky csapata a Bicske elleni vereséget követően kitartóan készült a hétvégi Mór elleni találkozóra. Ellenfelünk a fordulót megelőzően a tabella második helyén foglalt helyet. A tordasi együttes tavaszi szezon kezdete kísértetiesen hasonlóra sikerült az őszihez, ugyanis a négy fordulót követően ismét csak a Polgárdi ellen sikerült diadalmaskodni. A szeptemberi mérkőzésből kiindulva a Mór vendégeként sem a Tordas volt az esélyes, azonban szerencsére sikerült megcáfolni a papírformát, annak ellenére, hogy a hazaiak vezetőedzője, Németh Bálint a találkozó előtt egyértelműen a móri sikerről beszélt.

Korolovszky a kezdőt a sérülések miatt a következők szerint állította össze: Kires, Kerényi, Hadnagy, Kun, Kőszegi, Vörös, Tőke, Szép, Farkas, Szabó, Pongrácz. A találkozó első félideje erős mezőnyjátékról szólt, mind a két oldalon akadtak helyzetek, de egyik fél sem tudott gólt szerezni a ziccerekből. A második játékrész sem hozott komolyabb változást, a hazaiak képességeikhez képest gyengébb játékot mutattak, a Tordas így abszolút egyenrangú félként futballozhatott. A 65. percben végül egy szögletet követően Végvári üresen fejelt és megszerezte ezzel a vezetést a Mórnak. A Tordas ugyan próbált egyenlíteni, de úgy tűnt, hogy egygólos mérkőzésen otthon marad a három pont., végül azonban a 89. percben Pongrácz szögletére Balassa érkezett határozottan, majd a kapus védését követően Szabó közelről a hálóba fejelt. A találkozó így igazságos 1:1-es döntetlennel zárult, ami azt is jelenti, hogy az őszihez képest jobb mérleggel sikerült zárni az első 5 fordulót, illetve az ellen a Mór ellen szereztünk pontot, aki ezidáig 4-szer is diadalmaskodott.

A következő héttől kezdve kezdődhet meg az igazi pontvadászat és remélhetőleg ismét egy hosszú veretlenségi sorozat következhet, melynek első állomása Lajoskomárom lesz.”

Mór – Tordas 1-1 (0-0)
Mór, 150 néző

Vezette: Altorjay Áron Gellért
Mór: Kiss M. – Végvári, Tetzli, Kaszás, Cseszneki – Bánfalvi (Gál D.), Tar B., Mayer (Cseh), Osgyán – Tornyai T. (Radács), Tanárki (Durso). Vezetőedző: Németh Bálint
Tordas: Kires – Kerényi, Hadnagy, Kun (Héder), Kőszegi – Vörös F. (Márkus), Tőke (Balassa), Szép, Farkas Zs. (Bakos L.) – Szabó B., Pongrácz. Vezetőedző: Korolovszky Gábor

Gól: Végvári (65.) illetve Szabó B. (89.)

A Tordas tudósítója így írt a Megye III-as Vereb-Pátka II. elleni ütközetről:
„A megyei III. osztályban szereplő csapatunk ez úttal a tabella sereghajtójához a Vereb-Pátkához látogatott. A hazaiak korábban gyakran létszámhiánnyal küzdöttek, most azonban a megyei II. osztályban szereplő Pátkai ifjúsági csapat soraiból erősítve nagy létszámmal fogadták a tordasiakat. A pálya állapota messze elmaradt a megszokottól, így az alapvetően földön jól játszó Tordas kénytelen volt a levegőben járatni a labdát, ami nem is ment könnyen. Ennek megfelelően a vezetést a hazaiak szerezték meg egy szabadrúgást követően a 16. percben, ugyanis a középre lőtt labdát Krebsz tolta el Csizmazia mellett.

Bár a játék képe a kezdetektől tordasi fölényt mutatott, a rengeteg ziccert nem sikerült kihasználni, sem Vida, sem Vaszilkó, sem pedig Szalay nem tudott gólt szerezni. A helyzetek ugyan sorra jöttek, de rendre hiba csúszott a befejezésbe. Az egyenlítésre a 28. percig kellett várni, ekkor Farkas lépett meg a jobb oldalon és a visszavett labdát középre passzolta, amit Vida könnyedén értékesített. A félidő előtt végül újra Vida volt eredményes a már megszokott módon, az előre passzolt labdával belépett a védő elé és egészen a kapuig gyalogolt, majd a kilépő kapus mellett a hálóba passzolt a 41. percben. A szünet ennek megfelelően 1:2-es állásnál jött el.

Herczku igyekezett rendet tenni a csapatban, de a Tordas II. messze az idény legrosszabb formáját hozta, így oda kellett figyelni a találkozóra, nehogy egy hiba miatt pontot veszítsen az együttes az utolsó helyezettel szemben. A szenvedős foci a gólok helyett csak sérüléseket hozott, így Molnár, Szalay és Sztyélik játéka is kérdéses lehet a Csabdi ellen. A második félidőben a kidolgozott 6-7 ziccer ellenére nem sikerült növelni az előnyt, sőt a a 85. percben a hazaiak előtt is komoly lehetőség adódott az egyenlítésre. Végül a csereként pályára lépő Herczku döntötte el a találkozót a 90. percben, beállítva ezzel a 3:1-es végeredményt. Ez egyben az 5. győzelme volt a Tordas II.-nek, amivel egészen az 5. helyig lépett előre a tabellán.”

Vereb-Pátka II. – Tordas II. 1-3 (1-2)

tordas2

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM