Takács mesterhármasával nyert a Pátka
A hazaiak játékos-edzőjének, Takács triplájának köszönhetően könnyedén otthon tartotta a három pontot a listavezető a mérkőzést tíz emberrel befejező Kőszárhegy ellen.
Mind a két együttes pozitív előjelekkel várta a kellemes tavaszi időben megrendezésre kerülő bajnoki mérkőzést. A Pátka a maximálisan bezsebelhető tizenkét pontból tízet begyűjtött február óta, és rendületlenül halad a bajnoki cím felé. A Kőszárhegynek nem ilyen impozáns a tavaszi mérlege, de a kiesés elkerülése jó eséllyel összejön az együttesnek, hiszen már két mérkőzést behúztak idén. További önbizalom növelő kapszula lehetett a kőszárhegyiek számára az Etyek elleni 7-0-ás diadal, ennek ellenére a Pátkát nem sikerült komolyabb erőfeszítésre késztetnie a vendég gárdának.
Takács Viktor, a Pátka játékos-edzője a következőképpen foglalta össze a találkozó eseményeit:
„Annak ellenére, hogy a Kőszárhegy jó mentalitásban kezdte a mérkőzést, már a második percben megszerezték a vezetést a hazaiak: Szakács Endre passzát Takács Viktor lőtte a vendég kapuba, 1-0. A 30. és az 50. percben Takács Viktor góljaival alakult ki a 3-0-ás végeredmény. A 68. percben a Kőszárhegy kapusát, Szabó Róbertet kiállította a játékvezető, azonban több gól már nem született a találkozón. Nem játszott igazán jól a Pátka, de megérdemelt győzelmet aratott.”
A Pátka tehát továbbra is veretlen a bajnokság során, mi több, növelte is előnyét, köszönhetően a Bakonycsernye botlásának. A csernyeiek ugyanis döntetlent játszottak a Pákozd otthonában, így a két csapat között hat pontra nőtt a differencia. A Kőszárhegy a vereség ellenére a biztonságosnak nevezhető zónában van, nyolc pont választja el a kiesést jelentő 15. helyezéstől.
A Pátka a következő fordulóban a Csákvár II alakulatánál vendégeskedik, míg a Kőszárhegy pedig a Kápolnásnyék ellen gyarapíthatja pontjai számát.
Pátka-Kőszárhegy 3-0 (2-0)
Pátka, vezette: Kerkuska Miklós (Domak Ádám, Szatmári István).
Pátka: Csikesz (Denke B.) – Orosz, Krell, Fülöp, Polányi (Ihász), Farkas, Rózsa B. (Denke O.), Füri, Nagy F. (Prill), Takács V., Szakács. Vezetőedző: Takács Viktor.
Kőszárhegy: Szabó R. – Nagy P., Vass, Rózsás (Baglyas), Borsos (Pap), Pereczes I. (Boncsér), Horgos (Nagy T.), Varga A., Pereczes P., Kovács K., Berkei. Vezetőedző: Simon Gyula
Gól: Takács V. (2′, 30′, 50′).
Sárga lap: 2-3
Piros lap: Szabó R. (66′, Kőszárhegy)
Ajánlott cikkek: