Négyet lőtt a Herceghalom a Pákozdnak
Pintér duplával segítette győzelemhez csapatát.
A Herceghalom tudósítója így írt:
“Felforgatott, tartalékos csapattal kezdtük a mérkőzést, hiszen 5 alapemberünk hiányzott különböző okokból. A mérkőzés elején a vendég csapat kezdett aktívabban, de komoly helyzetet nem tudtak kialakítani. A 13. percben Gráfel kapott jó indítást, amivel a kapu felé tört, de 16-os előtt a pákozdi védő szabálytalanul állította meg. A szabadrúgást Pintér Benedek pazar lövéssel küldte a sorfal fölött a kapuba. Talán ettől a góltól, megnyugodott a hazai csapat, és bár az ellenfél próbált mezőnyfölényt kialakítani, de egyre gyakrabban került veszélybe a vendég kapu. A félidő vége felé a fellazult pákozdi védelem hibáit kihasználva először Pálffy pontos beadását Kis-Baranyai váltotta gólra a 41. percben, majd 3 perc múlva Pálffy Barna egyedül tört a kapura, és higgadtan értékesítette a helyzetet.
A szünet után átvette csapatunk a játék irányítását, sorra alakította ki helyzeteit, de a gólra 57. percig kellett várni. Pintér Benedek remekül felismerve a lehetőséget 25 méterről rúgott szépségdíjas gólt. A gól után még több nagy helyzetet hagytak ki a hazai támadok, de ennek ellenére mondhatjuk csapatunk magabiztos győzelmet aratott egy sportszerű, jó iramú mérkőzésen.”
Herceghalom – Pákozd 4-0 (3-0)
Budaörs, vezette: Domak Ádám
Herceghalom: Tömő – Pintér, Kindla, Moravecz (Fodor 70.), Kiss-Baranyi, Veres, Göndöcs (Pap), Pálffy (Gál), Nagy G., Kele, Gráfel (Nagy M. 67.)
Pákozd:
Gól: Pintér (13., 57.), Kiss-Baranyi (41.), Pálffy (44.)