Megyei meccsajánló: Szombaton a Csernye, vasárnap a Főnix otthonában lesz nagy rangadó

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Nem fognak unatkozni ezen a hétvégén a megyei foci szerelmesei.

Megyei I. osztály Felnőtt 21. forduló

Szombaton három mérkőzést is rendeznek a megyei első osztályban. A címvédő Sárosd a dobogó harmadik helyén álló Sárbogárd együttesét fogadja, kiélezett meccsre van kilátás. Ezzelpárhuzamosan a Bodajk az Ercsit, a Tordas pedig a Kápolnásnyéket látja vendégül.

Vasárnap a bajnoki éllovas Főnix a második Mórt fogadja. Ősszel döntetlen lett a két gigász találkozójának eredménye, most is ez a legvalószínűbb kimenetel, bár a Mór sokkal jobb formában várja az összecsapást mint fehérvári ellenfele. A Martonvásár ha legyőzi a rossz formában lévő Ikarus együttesét, akkor egy pontra megközelítheti. Az Enying akár két helyet is javíthat, ám ehhez több góllal is nyernie kellene a Kisláng ellen. A Mány számára szintén adott az előrelépés lehetősége, jobb alkalma aligha lesz erre tavasszal a kék-fehéreknek, hiszen a második félévben még pontot sem szerző lajoskomáromiakat látják vendégül.

2022.04.23. 17:00
Bodajk – Ercsi
Sárosd – Sárbogárd
Tordas – Kápolnásnyék

2022.04.24. 17:00
Főnix – Mór
Enying – Kisláng
Mány – Lajoskomárom
Martonvásár – Ikarus-Maroshegy

Megyei II. osztály Észak Felnőtt 21. forduló

Szombaton a Bakonycsernye és a Pátka igazi rangadót játszik egymással, hiszen egyetlen pont választja el egymástól a két csapatot a táblázaton.

Vasárnap a bajnoki cím fő várományosa, a Csór gólfesztivált rendezhet a VBK ellen. A Herceghalom szintén győzelmi reményekkel lép pályára, ám a felcsútiak legyőzése nem ígérkezik sétagaloppnak. A Vál csak akkor maradhat versenyben a bajnoki címért folytatott versenyfutásban, ha legyőzi a Fehérvárcsurgót, erre pedig minden esély meg is van.

2022.04.23. 17:00
Bakonycsernye – Pátka

2022.04.24. 17:00
Pusztavám – Szár
Pázmánd – Bicske II.
Vál – Fehérvárcsurgó
Csór – Videoton Baráti Kör
Herceghalom – Puskás Akadémia III.
Etyek – Pákozd

Megyei II. osztály Dél Felnőtt 21. forduló

A bajnoki cím sorsa ugyan már eldőlt, de alighanem így is többgólos győzelemmel szeretné megörvendeztetni szurkolóit a Vajta, amely a hétközi kupasiker után egyértelműen lendületben van. A második Nagykarácsony a kétarcú Nagyvenyim otthonában nem mehet biztosra, hiszen a tabellán igen nagy a tömörülés a dobogós helyekért. A jelenleg harmadik Mezőfalvára komoly erőpróba vár annak a Polgárdinak az otthonában, amely egyedüliként a bajnnokságban képes volt pontot szerezni a Vajta ellen. A negyedik Baracs lesben állva figyeli, hibázik-e valaki előtte, s ha igen, akkor máris dobogós helyről várhatja a folytatást, hiszen aligha fog pontot veszíteni az LMSK ellen.

2022.04.24. 17:00
Nagyvenyim – Nagykarácsony
Szabadbattyán – Seregélyes
Adony – Szabadegyháza
Vajta – Aba Sárvíz
Káloz – Előszállás
Baracs – LMSK
Polgádi – Mezőfalva

Megyei III. osztály Észak Felnőtt 21. forduló

A Sárszentmihály elképesztő szériája aligha ezen a hétvégén fog véget érni, zsinórban tizenötödik győzelmét arathatja a listavezető a Csákberény otthonában. A Sárkeresztesnek nyernie kell Újbarokon, ha partiban akar maradni. A harmadik helyért tusakodó Kajászóra nem vár könnyű mérkőzés Magyaralmáson, mint ahogyan a gyúróiak sem mehetnek biztosra a Tordas II. ellen még hazai pályán sem.

2022.04.24. 17:00
Újbarok – Sárkeresztes
Gyúró – Tordas II.
Magyaralmás – Kajászó
Csákberény – Sárszentmihály
Vértesacsa – Söréd-Bodajk II.
Iszkaszentgyörgy – Csókakő

Megyei III. osztály Dél Felnőtt 23. forduló

Már szombaton pályára lép a listavezető Beloiannisz, amely a múlt héten lépéselőnybe került fő kihívójával, a Velencével szemben. Most azonban újabb erőpróba vár Szántóékra, akik a masszív Alap együttesét fogadják. Ezzel párhuzamosan Lajoskomáromba látogat a Kulcs, s ha ezúttal kiáll a Baracska, akkor a Cece ellen meccselhet hazai pályán.

Vasárnap derbi lesz Sárszentágotán: kiderül, hogy mire képes a megerősödött ágotai csapat a múlt héten nagy pofont kapó velencei együttes ellen. A vajtaiak Dégen nem hibázhatnak, ha versenyben akarnak maradni a dobogóért folytatott küzdelemben. A zsinórban öt győzelmet számláló Nagylók a hazai pályán bárkire veszélyes Dinnyés otthonában lép pályára.

2022.04.23. 17:00
Lajoskomárom II. – Kulcs
Beloiannisz – Alap
Baracska – Cece

2022.04.24. 17:00
Sárszentágota – Velence
Dég – Vajta II.
Tác-Csősz – Besnyő
Rácalmás – Ráckeresztúr
Dinnyés – Nagylók

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?