Megyei meccsajánló: Kiélezett meccset játszik a Sárbogárd és a Főnix, bajnoki döntő Sárkeresztesen

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Bővelkedik izgalmas párosításokban a hétvége, bajnoki címek dőlhetnek el!

Megyei I. osztály Felnőtt 24. forduló

Már szombaton is meccsdömping lesz az első osztályban. Az éllovassá avanzsálódott Sárbogárdra újabb komoly megmérettetés vár, hiszen az Ikarus csapatát fogadják. A fehérváriak otthonuktól távol ritkán nyernek, ám legutóbbi hét ilyen mérkőzésükből ötször ponttal távoztak. A második helyre visszacsúszó Főnixnek kapaszkodnia kell, ha versenyben akar maradni az aranyéremért folytatott versenyfutásban, és a tordasi katlanból nem lesz könnyű elrabolniuk a három pontot. A Tordas ugyanis taasszal tíz meccset játszott otthon, s egyszer sem veszített. Ugyanezen a játéknapon lesz még egy meccs Bodajkon is, ahová az Enying látogat.

Vasárnap a legérdekesebb kérdés az, hogy mire megy a Mór a Mány ellen. Ősszel emlékezetes találkozón ütötték ki a mányiak a piros-feketéket, akik izzanak a visszavágás vágyától. E játéknapon lesz még három másik találkozó is, alább mutatjuk, melyek ezek.

2022. 05. 14. 17:00
Bodajk – Enying
Sárbogárd – Ikarus-Maroshegy
Tordas – Főnix

2022. 05. 15. 17:00
Mór – Mány
Lajoskomárom – Martonvásár
Kisláng – Kápolnásnyék
Ercsi – Sárosd

Megyei II. osztály Észak Felnőtt 24. forduló

Szombaton lép pályára ismét a bicskei csapat, amely ezúttal a Bakonycsernye ellen rendezne gólfesztivált.

Vasárnap karnyújtásra kerülhet a bajnoki címhez a Csór, amennyiben a papírformának megfelelően zsinórban nyolcadszor is győzedelmeskedik. A Szár két vállra fektetése aligha jelenthet problémát az éllovas számára. Ahhoz, hogy a Herceghalom életben tartsa bajnoki reményeit, a pest megyei csapatnak Fehérvárcsurgón kell nyernie, ami elég valószínűnek tűnik. A Vál szinte bebiztosíthatja harmadik helyét, a Pázmánd ellen erre mindene esélye meg is van.

2022. 05. 14. 17:00
Bicske II. – Bakonycsernye

2022. 05. 15. 17:00
Puskás Akadémia III. – Pusztavám
Szár – Csór
Pázmánd – Vál
Pátka – Pákozd
Videoton Baráti Kör – Etyek
Fehérvárcsurgó – Herceghalom

Megyei II. osztály Dél Felnőtt 24. forduló

Szombaton a sereghajtó Szabadegyháza a bombaformában lévő Baracsot fogadja, a baracsiak gólfesztivált rendezhetnek, feltéve, ha megredenzésre kerül a mérkőzés.

Vasárnap a már bajnok Vajta Nagykarácsonyra utazik, itt is csak a vendégek sikerének mértéke a kérdéses. A Mezőfalva jöhet ki jól ebből a fordulóból, amely a harmadik helyen találhatja magát, ám ehhez nyernie kell Előszálláson. Az előszállási az egyik legrosszabb formában lévő csapat, amely a legutóbbi öt meccsét kivétel nélkül elbukta. Pontszámban a Polgárdi is befoghatja a Nagykarácsonyt, ami minden bizonnyal meg is fog történni, miután a csapat a nem túl acélos Abával fog meccselni.

2022. 05. 14. 17:00
Szabadegyháza – Baracs

2022. 05. 15. 17:00
Nagykarácsony – Vajta
Szabadbattyán – Adony
Előszállás – Mezőfalva
Aba Sárvíz – Polgárdi
Seregélyes – Káloz
LMSK – Nagyvenyim

Megyei III. osztály Észak Felnőtt 24. forduló

Bajnoki fináléra kerül sor tulajdonképpen ebben a fordulóban Sárkeresztesen. A Sárszentmihály és a Sárkeresztes egyaránt kiemelkedik csoportjából és elképesztő százalékban nyeri a meccseit. A mihályiaknak egy döntetlen is elég ahhoz, hogy az élen maradjanak, a keresztesieknek viszont nyernie kell, ha előzni szeretnének, parázs meccsre van kilátás. A harmadik helyre pályázó Kajászónak nem lesz könnyű dolga az ugyancsak dobogós reményeket dédelgető Iszkaszentgyörgy otthonában, ellenben a Gyúró könnyedén begyűjtheti a pontokat a sereghajtó és eddig nyeretlen Csókakő otthonában.

2022. 05. 15. 17:00
Sárkeresztes – Sárszentmihály
Mány II.-Csabdi – Újbarok
Iszkaszentgyörgy – Kajászó
Csókakő – Gyúró
Magyaralmás – Söréd-Bodajk II.
Csákberény – Tordas II.

Megyei III. osztály Dél Felnőtt 26. forduló

Szombaton a bajnoki címre hajtó Beloiannisz gyakorlatilag bebiztosíthatja végleg elsőségét, ha hazai pályán legyőzi az ingadozó formát mutató Sárszentágota együttesét. A Beloiannisz legutóbbi öt meccsét megnyerte, most is feléjük billeg a mérleg nyelve. Eközben a hatdik Besnyő, amely hasonlóan jó passzban van mint az éllovas, azt a Nagylókot fogadja, amely pontszámban beérheti ha győzedelmeskedik. A nagylókiak hétmeccses győzelmi szériája épp a múlt héten szakadt meg, így ez a párharc is ki-ki meccsnek ígérkezik.

Vasárnap a Velence számára nem okozhat gondot a Tác-Csősz legyőzése, a tópartiak legutóbbi két meccsükön mindkétszer tíz fölött rúgtak, s erre most is meg van minden esélyük. A dobogóra hajtó vajtaiak otthon eddig veretlenek, ezúttal a sok gólos meccseket játszó, de hat mérkőzés óta nyeretlen Dinnyés ellen kell megküzdeniük.

2022. 05. 14. 17:00
Beloiannisz – Sárszentágota
Besnyő – Nagylók

2022. 05. 15. 17:00
Alap – Dég
Kulcs – Baracska
Vajta II. – Dinnyés
Cece – Rácalmás
Velence – Tác
Ráckeresztúr – Lajoskomárom II.

Nyitókép: Keresztesi Sportkör (Facebook)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?