Megye III: Máris kizártak egy csapatot

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Még el sem kezdődött, máris véget ért a tavaszi szezon egy ismert csapat számára.

11 csapattal indult, de legjobb esetben is csak 10-zel fejeződik be a Fejér Megye III-as Nyugat csoport. Történt ugyanis, hogy legutóbbi közleményében a Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatósága jelezte, kizárja a bajnokságból a sereghajtó Nádasdladány együttesét.

A klub 10 meccsen 10 vereséget szenvedett, de ami még ennél is kiábrándítóbb, hogy 4 rúgott gól mellé 45-öt kapott – papíron. Valójában csak 39-et, két mérkőzést ugyanis a zöldasztalnál vesztettek el a ladányiak. A sereghajtó ugyanis a Sárszentmihály és a Söréd otthonába el sem utazott.

A Nádasdladány a szezon eleje óta létszámproblémákkal küzdött, amire a jelek szerint nem találtak megoldást a klubvezetők a tél során sem.

A Versenybizottság döntése értelmében a kizárt csapat lejátszott eredményei törlésre kerülnek, ám ez a tabellára gyakorlatilag semmilyen hatással sincs.

Nagy kérdés, hogy mi lesz a többi csapattal. Jelen körülmények között az önkormányzatok ott szorítanak a nadrágszíjon, ahol tudnak, aminek az amatőr futballcsapatok lehetnek az első áldozatai, melyek jelentős része önkormányzati támogatással tudott eddig működni.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?