Megye III: Északon élre tört a Sárszentmihály, a másik csoportot a Velence vezeti
A Kajászó és az Alap is pontokat hullajtott, így mind Északon mind Délen átrendeződött az élmezőny.
Megye III. Észak Felnőtt, 14. forduló
A Sárszentmihály áll e csoportban per pillanat a legjobban minden tekintetben, Gurdonék ezúttal a Csókakőt páholták el. A Gyúró a papírformának megfelelően legyőzte a Csákberényt. A csapat szép csendben olyan szorgosan gyűjtötte a pontokat, hogy a második helyre kapaszkodott fel. A Kajászó meglepetésre vereséget szenvedett Csabdin, a hazaiak részéről Radovics triplázott a kilenc gólt hozó találkozón.
2021. november 21. vasárnap 13:00
Söréd-Bodajk II. – Vértesacsa 6-1 (1-1)
Gyúró – Csákberény 3-1 (1-0)
Sárszentmihály – Csókakő 7-1 (5-1)
Iszkaszentgyörgy – Tordas II. 1-1 (0-1)
Mány II.-Csabdi – Kajászó 6-3 (3-0)
Megye III. Dél Felőtt, 14. forduló
Szombaton a lajoskomáromiak már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát Barracskán, Labossa az első 45 perc során négy gólt szerzett.
Vasárnap a bajnoki éllovas Velence az ugyancsak négy gólig jutó Horváth vezérletével legyőzte a Nagylókot. Az Alap drámai mérkőzésen maradt alul a Dinnyéssel szemben, Pauer a 93. percben vitte be a győztes találatot. Sárszentágotán 15 gól született, ebből egy tucatot a hazaiak lőttek. Budai egymaga ötször volt eredményes, de Kovács és Gula is duplázni tudott, míg a vendégek részéről Tóth mesterhármast jegyzett. A fordulót megelőzően egyaránt zsinórban nyolc győzelmet számláló csapatok csatáját a vajtaiak nyerték, akik hármat lőttek a Besnyő együttesének.
A Beloiannisz és a Tác-Csősz mérkőzése elmaradt, mivel a táciak nem álltak ki a bajnoki aranyra hajtó csapat ellen.
Az élemzőny alaposan átrendeződött, igaz, nem azonos mérkőzésszám szerepel a csapatok neve mellett. Jelenleg a Velence áll az élen, a Vajta II. feljött a második helyre, a Beloiannisz pedig egyelőre a harmadik, az Alap pedig visszacsúszott a negyedik helyre.
2021. november 20. szombat 13:00
Baracska – Lajoskomárom II. 2-5 (0-5)
2021. november 21. vasárnap 13:00
Sárszentágota – Dég 12-3 (6-0)
Kulcs – Rácalmás 5-3 (2-0)
Alap – Dinnyés 3-4 (2-2)
Velence – Nagylók 4-1 (1-1)
Cece – Ráckeresztúr 3-5 (3-1)
Vajta II. – Besnyő 3-0 (2-0)