Megye III: Élen a VBK, bajban a Mezőszilas
Létszámgondok miatt újabb települése szűnhet meg a futball.
Fejér Megye III. Nyugat Felnőtt, 13. forduló
Alaposan összerázódott az élmezőny. A Videoton Baráti Kör csapata az élre állt, miután az Iszkaszentgyörgyöt leiskolázták a fehérváriak a duplázó Pál Milán vezérletével. A Söréd két pontot otthagyott Csókakőn, a Polgárdi viszont nem hibázott, Brettner és Néma is duplázott Jenőn.
2019. november 10. vasárnap 13:30
Nádasdladány – Tác-Csősz 2-1
Sárszentmihály – Sárkeresztes 3-1
Jenő – Polgárdi 1-5
Csókakő – Söréd 1-1
Magyaralmás – Csákberény 8-1
Videoton Baráti Kör – Iszkaszentgyörgy 6-2
Fejér Megye III. Dél Felnőtt, 13. forduló
Szombaton meglepően nagy különbséggel verte a dobogóra pályázó Kisapostagot a listavezető Mezőfalva, Balázs triplával segítette győzelemhez csapatát.
Vasárnap Kovács Nándor mesternégyesével verte a Vajta II. a Cecét. A Nagyvenyim meglepő vereséget szenvedett Dégen, főleg annak fényében, hogy a venyimiek a 12. percben már két góllal vezettek, majd az utolsó 33 percet emberelőnyben játszották végig, igaz, immáron kétgólos hátrányban.
A Sárszentágota feljött a harmadik helyre, mely hátrányból verte 6-2-re a Rácalmás együttesét, Kovács Krisztián három találatig jutott.
Nagyon úgy fest, az utolsókat rúgja a Mezőszilas, szó szerint. Ezúttal is létszámgondokkal küzdöttek Gregáék, 10 fővel 11-et kaptak a Kulcstól, de a becsületgólt azért megszerezték.
2019. november 9. szombat 13:30
Kisapostag – Mezőfalva 0-8
Alap – Lajoskomárom II. 2-2
2019. november 10. vasárnap 13:30
Sárszentágota – Rácalmás 6-2
Kulcs – Mezőszilas 11-1
Dég – Nagyvenyim 5-4
Kiállítva: Tóth J. (67., Dég)
Cece – Vajta II. 1-4