Megye I: Meglepte a Mezőfalva a Mórt, nyert az Ikarus!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

December 2-án két mérkőzést pótoltak a Megye I-ben, nem maradt el a meglepetés sem…

Délután 1 órakor indult útjára a labda Mezőfalván, ahová a bajnoki címre hajtó Mór látogatott. A helyi csapat némi kihagyás után játszhatott ismét valóban hazai pályán, és igyekeztek a játékosok kárpótolni azokat a nézőket is, akik esetleg a legutóbbi bajnokikat nem láthatták a távolság okán.

Márki már a 26. percben megszerezte a vezetést a Mezőfalva számára, az előnyt Godslove növelte a szünet után kettőre. Mayer szépítése után úgy tűnt, izgalmas lehet a végjáték, de Balázs majd Márki a hajrá elején gondoskodott a 3 pont sorsáról.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a 70. percben Joó piros lap miatt idő előtt hagyta el a játékteret, így a Mór 10 emberrel fejezte be a meccset.

A Mór így hatpontos hátrányból, a Főnix csapatával azonos pontszámmal várja a tavaszi folytatást, míg a Meőfalva a felsőházba lépett előre, s a nyolcadik helyen telel.

Mezőfalva – Mór 4-1 (1-0)
Mezőfalva, vezette: Stumpf Tamás

Mezőfalva: Tóth N., Balázs, Nagy M., Sági, Márki (Bozoki 78.), Sági (Kovács R. 78.), Facskó (Németh L. 87.), Mekota, Godslove (Szabó E. 87.), Bozoki, Paget.
Mór: Kiss – Petruska (Erni 46.), Klein, Kaszás (Joó 42.), Mayer, Kosztolányi, Ferencz (Klémán 56.), Meggyes (Pataki 52.), Tar, Szabó (Cseh 46.), Osgyán. Vezetőedző: Petres Tamás

Gól: Márki (26., 71.), Godslove (49.), Balázs (65.) illetve: Mayer (57.)
Kiállítva: Joó (70.)

A másik találkozón a Baracs 11-esből előnyt szerzett a fordulás után, két cserével, majd Dopuda góljával válaszolt az Ikarus. Tíz perccel a vége előtt a csereként beállt Farkas D. megszerezte a győztes találatot a fehérváriak számára, akik így négy pontra közelítették meg a dobogót, és a negyedik helyről várhatják a folytatást.

Ikarus-Maroshegy – Baracs 2-1 (0-0)
Székesfehérvár, vezette: Kovács Róbert

Ikarus-Maroshegy: Skultéti – Tóth B., Varga F., Horváth Zs., Dopuda (Tímár 90.), Andróczi (Árki 87.), Klémán, Vadászi (Hart 46.), Boros (Farkas D. 59.), Léki (Báles 52.), Farkas G.
Baracs: Pék – Fülöp, Rezes (Sebestyén 83.), Bartók S. (Kubica 81.), Szili Sz. (Szili Z. 85.), Éliás, Ásványi, Topp (Prókai 65.), Parádi, Nagy (Badi 69.), Varga T.

Gól: Dopuda (66.), Farkas D. (80.) illetve: Bartók S. (51., 11-es)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?