Kategória: Fejér Megye I
Megye I: a 18. forduló következik
Két mérkőzést rendeznek szombaton, köztük az Iváncsa is pályára lép, míg az új éllovas, a Velence vasárnap utazik Tordasra.
Sárosd – Polgárdi képgaléria!
A Fejér megyei első osztályban a két 1-1-re végződött a két kiesés elől menekülő gárda, a Sárosd és a Polgárdi összecsapása. Képgaléria a hajtás után!
Martonvásár – Ercsi képgaléria!
Színes lapokkal, utolsó perces büntetővel, életerős kapura lövésekkel tarkított kemény játék folyt a martonvásári pályán. Képgaléria a mérkőzésről a hajtás után!
Drámai végjáték Martonvásáron: büntető az utolsó percben!
Sokáig úgy tűnt, nem születik gól a Martonvásár-Ercsi találkozón, ám az utolsó pillanatban megítélt büntetővel otthon tartotta a három pontot a hazai csapat.
A dobogós Mór sem tudta legyőzni a Bicskét
Komoly várakozás előzte meg a két csapat összecsapását, mely az első tényleges megpróbáltatás volt a megújult Bicske számára.
Vezetett a Lajoskomárom, egyenlített a Tordas
A gól nélküli első félidőt követően a második félidőben mindkét csapat betalált, így megszerezték első tavaszi pontjukat.
Megye I: meglepő vasárnapi eredmények
Nem várt eredmények születtek a második tavaszi fordulóban. Az Iváncsa hazai pályán botlott, a Mór és a Gárdonyi-Agárdi Gyógyfürdő pedig döntetlent játszott.
Megye I: Átvette a vezetést a Velence!
A tabella élére ugrott a Velence, miután legyőzte a Puskás III csapatát hazai pályán egy színes lapokkal tarkított összecsapáson. A Sárosd viszont nem bírt a Polgárdival.
Megye I: a 17. forduló következik
A Martonvásár-Ercsi és a Mór-Bicske párosítás tűnik a legizgalmasabbnak a második tavaszi fordulóban.
Hengerelt a Mór Polgárdiban
Idegenben is simán győzött a Mór. Mayer mesterhármasa után további három vendég találat született.









