Megelőzte a Hereghalom a Mányt

Fejér megye, Fejér Megye II

Hatpontos rangadót vívtak egymással vívták a felek, ezúttal az újonc örülhetett.

A Herceghalom tudósítója így írt:

“A tabellán elfoglalt helyezés, és a korábbi egymás ellen vívott mérkőzések alapján rangadóra látogattak ki a szurkolók.

Már mérkőzés elején büntetőhöz jutott a vendégcsapat, de az őszi meccsel ellentétben most nem mezőnyjátékos állt a kapuban, és Virág sikerrel hárított. A 25. percben Odrobina adott jó labdát Pálffynak a szélen, aki középre adta a labdát, amit a jó ütemben érkező Gráfel továbbított a kapuba. A félidő hátralevő részben több helyzet alakult ki, de a gólok elmaradtak.

A második játékrészben aktívabb lett a mányi csapat, de a herceghalmi védők az estek többségében megelőzték a vendég támadókat. A hazai csapat a gyors csatárokat próbálta kiugratni, mely kísérletet az 58. percben siker koronázta. Novák kapott futott el a jobb oldalon, és pontos beadását Odrobina váltotta gólra. A mérkőzés hátralevő részében próbálta fokozni a nyomást a vendég gárda, beadásaikat azonban vagy a védők, vagy pedig a jó formában védő Virág semlegesítette. Sajnos a mérkőzésen sok volt a szabálytalanság, melynek többségét a sárga lapok számától függetlenül a vendég játékosok követték el. Ennek ellenére a pálya szinte az egész mérkőzés alatt néhány mányi játékos reklamálásától volt hangos. A rutinos játékvezető pedig néha emiatt talán hibás döntéseket is hozott.

Csapatunknak fontos siker volt a mai, hisz három, a Mánytól elszenvedett vereség után sikerült győzni csapatunknak.”

A Mány tudósítója így írt:

“Újabb “rangadóra” volt jelenése felnőtt labdarúgó-csapatunknak. Soros ellenfelünk, a képzett, magasabb osztályt is megjárt, fiatalokkal vértezett Herceghalom csapata volt. A mérkőzést a “szellemstadion” tőszomszédságában, Budaörsön játszotta a két csapat, hiszen ez hosszú idők óta a Halom hazai környezete. Hogy ez a tény, a reptérnyi, rossz talajú műfű, vagy egyáltalán hogy mérkőzés van zavarta-e meg a csapatunkat, már vesszen a feledés homályába. A lényeg, hogy ezen a délutánon akár hajnalig tartó akciókat is vezethettünk volna, akkor sem biztos hogy a kapuba találunk.

Könnyen kitalálható, hogy jó sorozatunkat nem folytattuk tegnap, így üres kézzel jöhettünk haza az Árok utcából. Néhány gondolat a “megfejtésről”, a miértekről:

A tény az, hogy csapatunk 2-0-ás vereséget szenvedett ezen a délutánon. Nyilván aki látta a mérkőzést, talán érzékeli, a fent említett tényt, a hazaiak két gólt lőttek, mi egyet sem. Csapatjátékunk akadozott, a szokásosnál többet belehibáztunk, de a legfontosabb az, hogy nem sikerült gólt lőnie a csapatnak. Nehéz volt számolni, de megtettem, 19 szögletet rúgtunk, kihagytunk a 3. percben egy tizenegyest, pontrúgásaink még a kapu alatt is elgurultak, nem hogy mellette és fölötte.

A lendületes, céltudatos hazaiak persze kihasználták a hibáinkat, és megérdemelten nyertek. Érvényesült a futball, a sport, sőt az élet örök igazsága: amennyi energiát beleteszel, annyit kapsz vissza. Ezen a vasárnapon összességében valahol semmi különös nem történt, hiszen ezen törvényszerűségek alapján, többet hibáztunk, így nem érdemeltünk pontot. Komoly kontraszt volt a játékosaink között, itt elsősorban energia-befektetésre gondolok.

Akkor működhet valami sikeresen egy mérkőzésen, ha a csapat egésze, vagy majd az egésze lerágja a gatyát az ellenről. Ma ez nem volt meg. Talán a gyorsan kihagyott büntető, a demoralizáló gólok, a megszokottnál több védekezési hiba, az impotens támadójáték, talán minden együtt játszott közre a vereségben. Kiemelni, ahogyan pozitívan sem szoktam, most negatívan sem emelek ki senkit. Ezt a mérkőzést a csapat veszítette el, mint ahogy amikor győz, azt is kollektíve teszi.

A második félidőben hiába billent fel a pálya a város felé, gólt nem lőttünk, így a bizonyítvány nem szorul magyarázatra. Gratulálunk az érett, céltudatos, lendületes játékhoz, és a győzelemhez a Herceghalom csapatának!

Külön köszönöm Nagy Károly felkészült, korrekt és futball-barát játékvezetését. Mindenki hibázik, nyilván a sporttársak is, de gyenge kifogás vesztes mérkőzésen apró tévedéseket elemezni.

Megyünk tovább, nincs és nem is volt égdörgés, csak az történt, amiből tanulni lehet. És fogunk is 😉
Siránkozni nem tudunk, időnk sincsen rá, újabb rangadó következik:
Mány- Kápolnásnyék, vérbeli derbi, vasárnap, 16.30-kor, az “arénában”.”

Herceghalom – Mány 2-0 (1-0)
Budaörs, vezette: Nagy Károly

Herceghalom: Virág – Pintér, Hajdú B., Odrobina, Göndöcs (Fodor 60.), Pálffy, Nagy G., Kele, Novák (Kiss-Baranyi 80.), Gráfel (Gál 81.), Toroczkai (Moravecz 89.). Vezetőedző: Urbán Zoltán
Mány: Szabó T. – Csitári, Mohácsi, Mészáros, Rimele, Krómer, Jakab T., Radovits V., Hajdú M., Mészáros T. (Nagy M. 52.), Radovits Á.

Gól: Gráfel (25.), Odrobina (58.)

Vélemény, hozzászólás?