A Martonvásár nyerte a Tordas elleni parázs derbit! FOTÓK+VIDEÓ!
A szomszédvár rangadó három büntetőt, és egy meg nem adott gólt hozott. A tordasiak állítják, szabályos találattól fosztotta meg őket Závotka játékvezető. Videón az eset!
A Martonvásár részéről Süle Barna a következőképp tudósított:
„Elérkezett a várva várt szomszédtelepülések derbije, ahol a hazaiak hamar megszerezték a vezetést. Formás támadás végén a 11. percben egy balról beadott labdát Cziklin vett át a kaputól tíz métere és egy csel után a vendégvédő buktatta, a megítélt büntetőt Magyar a jobb felsőbe lőtte, 1-0. A hátra levő időben a két tizenhatos közt folyt a küzdelem, egy helyzetet leszámítva, mikor Cziklin vezette rá a labdát Kiresre, de a vendégportás reflexszel hárítani tudott.
A második félidő elején a hazaiak nagyobb területet adtak a vendégeknek, és szép lassan át is vette a játék irányítását a Tordas. A 65. percben a saját térfelén labdát vesztett a hazai védelem, Bakos tört be a tizenhatoson belülre, ahol a keresztezni próbáló Hermann elütötte, a jogos tizenegyest Vörös Ferenc értékesítette, 1-1. A gól után volt hit a hazaiakban, nagyobb sebességre kapcsoltak, ennek eredményeként Kanyó a 72. percben kapott egy remek labdát, lefutotta a védőjét, aki az utolsó emberként lerántotta, az új szabály szerint ez csak sárgát és egy újabb büntetőt ért. Magyar állt ismét a labda mögé, de ezúttal lövését Kires jó irányt választva kivédte. Nem szegte kedvét a Martonnak a kihagyott büntető, és a 86. percben megszerezték a győztes gólt. Szabó Balázs beadására Radics érkezett a hosszú oldalon és éles szögből a kapuba talált, 2-1!
A mai mérkőzés az egyenlő erők küzdelmét hozta, mert valljuk be őszintén fociból kicsit keveset kapott a szép számú közönség, de ez betudható a presztízs csatának. A Marton egygólos győzelmével megszakította a tordasi csapat remek kilencmeccses veretlenségi sorozatát.”
A tordasiak videón látható gólját Závotka játékvezető érvénytelenítette
Martonvásár – Tordas 2-1 (1-0)
Martonvásár, vezette: Závotka Csongor
Martonvásár: Nagy Gy. – Kanyó (Szabó L.), Hermann, Neuvert, Hernádi – Radics, Udvaros, Kővári, Bajor (Vörös F., Szigeti) – Cziklin (Szabó B.), Magyar B. Vezetőedző: Patkós Csaba
Tordas: Kires – Kőszegi, Kerényi, Bakos L., Tolnai (Tőke) – Hadnagy, Kun, Szmok (Balassa), Farkas Zs. – Vörös F. (Szigeti), Pongrácz. Vezetőedző: Korolovszky Gábor
Gól: Magyar B. (11′), Radics (86′) illetve: Vörös F. (65′)
Fotók: Gutyina Attila
Ajánlott cikkek: