Magasabb osztályban indul a Lovasberény

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me

Felcsútról és Kápolnásnyékről is igazolt az immáron vármegye kettes csapat.

Lovasberény csapata 100%-os mérleggel l ett bajnok az előző idényben a vármegyei harmadosztály északi csoportjában. A csapat 12 ponttal előzte meg a végelszámolásnál a második helyen végző Mány II.-Csabdi együttesét.

A berényiek a vármegyei másodosztályba neveztek, és minden bizonnyal ott is indulhatnak, hiszen a klub nevezését ugyanis elfogadták. Legutóbb a 2012/2013-as idényben szerepelt ebben az osztályban a Lovasberény.

A település ifjúsági csapatot is indít az új idényben. A keret gerincét lovasberényi fiatalok alkotják, több hazatérő játékossal, akik az elmúlt években más egyesületeknél fejlődtek – írta meg lapunk számára Bottka Máté, a Lovasberény elnöke. A klub indít öregfiúk csapatot is, az együttes magja együtt maradt, továbbá kiegészült új és visszatérő játékosokkal.

Komoly erősítésekkel készül Lovasberény felnőtt csapata az új idényre

Az együttes öt új játékos érkezését jelentette be. Van köztük olyan játékos, mint Zelizi Roland, aki két szezonnal ezelőtt még a vármegyei első osztályban szerzett tapasztalatot.

  • Spindler Viktor (Csákvár)
  • Lagler Csongor Levente (Kápolnásnyék)
  • Magyar Márton (Lepsényből)
  • Csidei Dominik (Pátka)
  • Zelizi Roland (Puskás Akadémia III.)

Ketten távoztak. Birton Gábor két éve, a felnőtt csapat újraindulásakor csatlakozott a Lovasberényhez, aki idővel más elfoglaltságai miatt kevesebbet tudott a csapattal lenni, de megköszönték az egyesületért végzett munkáját. Tóth Dániel Albert a Csongrád-Csanád vármegyei Kistelek együttesénél folytatja pályafutását egy lovasberényi idényt követően. Ő volt az a játékos, akinek góljával bebiztosította bajnoki címét a Lovasberény.

A csapat erőnléti felkészítését Kiss Marcell irányítja. A stáb összetételében más változás nem történt.

A klubnál bíznak abban, hogy a hosszabb sérülésből felépülő játékosok – köztük Spindler Róbert, Potornai Máté, Németh Márton és Györök Tamás – az idény során ismét pályára léphetnek és tovább erősíthetik a csapatot.

A Lovasberény az első edzőmérkőzését már lejátszotta. Tordason a hazaiak 3-1-re győzedelmeskedtek. A kupaforduló előtt még két felkészülési találkozón lépnek pályára a tervek szerint a berényiek: Pusztaszabolcson fognak játszani, valamint a vármegye egyes Kápolnásnyék alakulatával is megmérkőznek.

Lovasberény csapata a díjátadó alkalmával, a III. Cziráky Fesztivál rendezvényen. A fotón szerepel Schneider Béla, a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség igazgatója valamint a település büszkesége, a válogatott labdarúgó, Nagy Zsolt | Fotó: Gyaraki Rebeka

Nyitókép: Gyaraki Rebeka

Twitter
Visit Us
Follow Me

Vélemény, hozzászólás?